Táncoljunk a téren át Beethoven-re!

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 05. 16:27

A TérTáncKoncerten, amit 2019. június 16-ra terveznek a Szent István-bazilika előtti térre ezúttal Beethoven 7. szimfóniájára mozdul majd együtt több mint 400, többségében hátrányos helyzetű térségből érkező fiatal. Az ingyenes szabadtéri koncertet továbbra is a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában hallhatják; vezényel Fischer Iván - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Forrás: Akos Stiller / TérTáncKoncert / Facebook.com

A TérTáncKoncerten részt vevő gyerekek közül sokan még soha nem jártak a fővárosban, de már február óta tanulják a koreográfiát Beethoven 7. szimfóniájának 4. tételére a Budapesti Fesztiválzenekarral. Az esemény vezető koreográfusa Vári Bertalan, aki a hírek szerint idén is jól megmozgatja a csapatokat. A júniusi siker érdekében tavasszal régiónként összegyűlnek a gyerekek, és több csapattal együtt is elpróbálják a táncot. A felkészítők voltak már Vásárosnaményben, Apátfalván és Salgótarjánban is.

Az érdeklődők a kész koreográfiát és a koncertet 2019. június 16-án 19 órától nézhetik és hallgathatják meg a Szent István téren.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.