A háromnapos rendezvényen az Állatkert kertészetének rózsa fajtabemutatójával, Magyarország vezető kertészeteinek rózsa kompozícióival, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tematikus ismertetőivel, illetve virágkötészeti bemutatóval várják a növénybarátokat.
Természetesen lesznek a Rózsaünnephez kapcsolódó rendkívüli állatos programok is, amelyeken a közönség a rózsás gödényeket, a rózsakakadukat, illetve a rózsás flamingókat ismerheti meg közelebbről.
A változatos programkínálatot pénteken népművészeti bemutató és utcaszínház, szombaton és vasárnap pedig napi két-két bábelőadás teszi teljessé, sőt vasárnap délben a Főkapu térnél egy nosztalgikus koncertre is sor kerül
a XV. Kerületi Fúvószenekari Egyesület jóvoltából.
A rendezvény három napja alatt mindazok, akiknek Rózsa a családnevük vagy a keresztnevük, díjmentes „rózsajeggyel" látogathatják az Állatkertet
(a jogosultság igazolásához természetesen személyazonosító okmányok is szükségesek).
Az Állatkertben egyébként a Rózsaünnep programjain túl is bőven akad látnivaló mostanában. Igen sok a kisállat, kölyök és fióka, hiszen az elefántoktól kezdve a gorillákon, a gyűrűsfarkú makikon és a zebrákon át egészen a kengurukig és az indiai antilopokig rengeteg állatnál volt gyermekáldás az utóbbi időben. Érdemes meglátogatni Bongót, a gorillakölyök idősebbik, 2010-ben született testvérét is, ő ugyanis nemsokára „elhagyja a családi fészket", vagyis a lassan felnőtt korba lépő állat másik állatkertbe utazik.
Nemrégiben elkezdődött a Lepkekert idei szezonja is: a Pálmaház szomszédságában található bemutatóhelyen több száz színpompás trópusi lepke között sétálhat a közönség. Május közepe óta pedig nyitva áll a látogatók előtt a Holnemvolt Vár, az Állatkert új játszóparkja is, ahol egyébként szintén vannak kisállatok. Ica, a mangalica koca is malacokat nevel éppen, de a gyimesi racka juhoknál is aranyos kisbárányok cseperednek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.