
Végre együtt a család egy hétig, de nem tudják, mihez kezdjenek? Ha a gyerekek egyébként csak a számítógépet bújják, és nem állnak elő kész ötletekkel, hogy merre és hová, muszáj lesz puskáznia a szülőknek. Ebben igyekszünk segíteni szubjektív válogatásunkkal.
Nagyobbakkal felesleges törnie a fejét az első őszi szüneti hétvégére, hiszen ez lesz a szabadulószobák hétvégéje is az Időzár Szabadulószobában. A hatvanperces kalandokat ekkor féláron próbálhatják ki az érdeklődők, akik 2-6 fős csoportokban vághatnak neki a kihívásnak.
Hasonlóan izgalmas lehet az egész családnak vagy egy baráti társaságnak az Urban Go programja, amely egyszerre városnézés és kaland. A belvárosi gyalogtúrának álcázott kincskeresés három órás: a táv körülbelül öt kilométeres, és 9-10 éves kortól ajánlják.
A 7-13 évesektől akár már egy egész éjszakára is megszabadulhatunk, ha elvisszük őket a Tesla és az időutazás elnevezésű pizsamapartira a Korda filmstúdióba. Lesz itt többek között ismerkedési játék, exkluzív éjszakai filmes túra a középkori díszletben, Da Vinci Learning élményóra, Mozi és tudomány kiállítás, illetve interaktív foglalkozás memória-agy-időutazás témában. A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, erről bővebben a közösségi oldalon olvashat.
Egy egész hétvégére átveszik az uralmat a kockák az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol számtalan terepasztalt csodálhatnak meg az érdeklődők, de persze lehet játszani a játszószobákban is. A belépők meghatározott napra szólnak, és csak aznap használhatók fel.
Garda Fesztivál - a látott hal ünnepe
Tihany egyik nevezetessége a garda, az úgynevezett „látott hal", mely szerepel Tihany új címerében is, halászatához évszázados hagyományok kötődnek a félszigeten. Ezeket a hagyományokat elevenítik fel immár tizenhatodik alkalommal a Garda Fesztivál keretében a Visszhang dombon. Hagyományőrző, családi és gasztronómiai programokkal várják a vendégeket. (X)
A kisebbeket (4 éves kortól) is érdekelheti a Jégtorony titka című interaktív kiállítás a Vajdahunyad várban. Nem ez az első alkalom, hogy itt hasonló játékban vehetnek részt a kicsik. A Mezőgazdasági Múzeumban egy elképzelt, hideg és jeges tájon zajlik a kaland; sarkvidéki hangulatban kell ügyességünket próbára tenni. A több mint ezer négyzetméteres kiállításon maga a játék egy kisebb és nagyobb teremben kapott helyet. A feladványokat a bejáratnál kapott füzet segítségével kell megoldanunk.
A nagyobbakat már érdekelhetik a háborúk, az apokalipszis víziói, ha másért nem, hát a történelemórák miatt. Igazi kuriózumra vihetjük a világról többnyire amúgy is borúsan gondolkodó kamaszokat a Séta a múltba – Csepeli Vezetési Pont Kiállítóhelyen. Ebben a hónapban éppen október 28-ra esik a délelőtt tízkor induló, egyórás séta az atombiztos földalatti vezetési ponton, amelyet anno kerületi irányítóközpontnak terveztek egy esetleges támadás esetére. A sokáig titkos létesítmény helyiségei eredeti berendezéseikkel együtt maradtak meg. A mintegy 200 négyzetméteren 2. világháborús bunkert és felszerelésekkel kipróbálható játszószobákat találnak, a túra mellett pedig plusz négyórányi exkluzív internetes videótartalom várja a fiatalokat. A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges hozzá!
Az őszi szünet utolsó hétvégéjén bombabiztos siker, ha a gyerekeket az Országos Rajzfilmünnep egyik helyszínére visszük. Szinte alig van olyan mozija az országnak, ahol ne lennének vetítések a hétvégén a témában, úgyhogy csak néhány példát említünk, a teljesség igénye nélkül: a budapesti Bem Moziban Dargay Attila-remekekkel készülnek (Vuk, Lúdas Matyi, Az erdő kapitánya és Szaffi), Csongrádban az ünnepen lesz torta is, a főszerepben pedig Bogyó és Babóca, illetve Szaffi tündökölnek majd. Aki szeretné bemutatni gyerekeinek az olyan nagy klasszikusokat, mint a Nagy Ho-ho-ho horgász és a Pom-pom, az a budaörsi majorba menjen. Esztergomban kifejezetten óvodásokra hangolnak, de a részletes programokat inkább a rendezvény közösségi oldalán nézzék meg!
Az október 28-án Szegedre tervezett Múzeumok Őszi Éjszakája remek alkalom arra, hogy az iskolások fejébe – természetesen szórakozásnak álcázva – némi kultúrát is csepegtessünk. A Móra Ferenc Múzeum arra emlékezik, hogy a jeles író éppen száz éve lett a később róla elnevezett múzeum igazgatója. Ennek jegyében maratoni Móra-felolvasásra, tárlatvezetésre lehet számítani, és egy igazi extra is vár a látogatókra: az est folyamán restaurált formában először mutatják be az arany lábvértet, melyet tavasszal találtak Szegedtől nem messze.
Október az utolsó hónap, amikor a kisvasutak sok helyen még naponta közlekednek – novemberben már csak hétvégén tehetjük ezt meg, és persze ki tudja, az időjárás kedvez-e majd egyáltalán ennek. Ezért érdemes kihasználni az őszi szünetet, mert a tavalyi év sikerén felbuzdulva Királyréten az idén is meghirdetik az őszi szüneti menetrendet. A Királyréti vasútról és tanösvényről, illetve a kapcsolódó Látogatóközpontról és hajtányozásról bővebben itt írtunk.
Az idei őszi szünet idejére esik egy újabb ünnep, amit külföldről vettünk át. Lehet vitatkozni róla, akárcsak a Valentin-napról, hogy ez jó-e vagy sem. Annyi biztos, hogy a gyerekek szempontjából csuda izgalmas programok lesznek ebben a témában október 31-én. Az elsősorban angolszász országokban tartott ünnep kelta hagyományokból építkezik, de ez mindegy is: lássuk be, egyszerűen vannak olyan dolgok, amik lekötik a gyerekek fantáziáját. Íme néhány kedvenc program ezek közül.
A Ráday utcai MiniPoliszban október 31-én este várják a gyerkőcöket, ahol első alkalomm nyílnak ki estére is a kapuk (19 és 22 óra között). Ekkor családi tökfaragó versennyel, arcfestéssel, „Csokit vagy csalunk" kvízjátékkal és sok más játékkal szórakoztatják majd a családokat. Az elrettentő kinézetet természetesen díjazzák is. Az akcióban résztvevő, Ráday utcai szolgáltatók listáját itt találja.
De nemcsak Budapesten rémisztgethetik a gyerekek egymást jelmezben: a velencei korzón már ötödszörre rendeznek Halloween Tökös Mulatságot. Október 29-én délután egytől várják az érdeklődőket – a tökfaragás és sok más játék mellett nem marad el idén sem a Szellemlabirintus. A Tökkirály és Tökkirálynő megválasztása után a korzón felvonulás következik – mi mással, mint az elkészült töklámpásokkal. Ha érdekli, ide kattintson.
Családi fürdőélmények Nyíregyházán az őszi szünetben is!
Forró termálfürdő a szabadban, koktéllal a kézben, üdítő wellness masszázs hazánk legmodernebb fürdőgyógyászatán, a gyermekvilágban különböző vízmélységű medencék, kincses sziget, kalózhajó és inka romtemplom, sodrófolyosó, hullámmedence és óriáscsúszdák! Mindez a páratlan környezetben található Aquarius Élményfürdőben, Nyíregyházán! (X)
A legnagyobb eseménynek mind közül talán a Hősök terére tervezett Budapest Töklámpás Fesztivál ígérkezik. A program időpontja október 28. este 19 órától 21 óráig. A szervezők azt kérik, hogy az egyébként ingyenes rendezvényre a töklámpásokon kívül mindenki hozzon magával néhány konzervet is, melyet a Gyermekétkeztetési Alapítványnak juttatnak el. Mivel nagy tömegre lehet számítani, az érdeklődők mindenképp olvassák el a közösségi oldalon található kiírást.
Ha Tokaj felé veszik az útirányt, Tolcsván a Helia-D Herba-kastély október 28-án elvarázsolt kastéllyá alakul. A boszorkányos hétvégén lányoknak csillámtetkóval, fiúknak bátorságpróbával, apáknak dűlőtúrával, anyáknak boszis géllakkozással készülnek. Lehet majd tököt is faragni, és nem maradnak el a tökös sütik és a habos kakaó sem.
Ha inkább a nyarat szeretnék felidézni, akkor hazánk valamelyik nagyszerű fürdőjében a helyünk. A mórahalmi fürdőben, ahol egyébként sem lehet rossz időben unatkozni, október 30. és november 3. között hétfőtől péntekig a 14 év alattiak számára ingyenes a belépés, a 14-18 év közötti fiatalok pedig 500 forintért csobbanhatnak.
A Zalakarosi Fürdőben a szünet minden napján játékokkal és élményekkel várják a családokat, többek között zenés reggeli tornával, társas- és kártyajátékokkal, zenefelismerő játékkal és tánctanulással. Október 31-én pedig természetesen „tök vidám" napot tartanak ugyanitt.
Lazítás a Mátrában
Aktív kikapcsolódás négycsillagos wellness-élmények közepette az őszi szünetben az egész Család számára, a Balneo Hotel Zsori**** Thermal&Wellness-ben! Szállodánk élménymedencéje, úszómedencéje, gyógyvizes medencéi és szaunavilága garantálja a pihenést, mindezt karnyújtásnyira a Mátra vonulatától. Foglaljon már most! (X)
És végül az ország nyugati végében is mondunk egy programot: az Alpokalján járva október 28-án a St. Gotthard Spa & Wellness rendez haláli bulit vérpezsdítő szaunaprogramokkal, játékos vetélkedőkkel és bohóccal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.