Azt tudta, hogy Velencén is működik egy víziszínház?

víziszínház
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 27. 09:05
Azt tudta, hogy Velencén is működik egy víziszínház?

Persze közel sem olyan, mint Szarvason. De tény, hogy az Esztrád Színház Velencei VíziSzínháza is vízközelben működik. Egészen pontosan a Velence Korzó tetőteraszán található Folkteraszon, ahol például péntektől vasárnapig gyerekfoglalkozásokkal várják a kiskorúakat, miközben az Öko labirintus rejtelmeit is felfedezhetik.

A családosokat Gyermekszínház várja, az Ugródeszka színpadán színi tanodák és amatőr csoportok mutatkoznak be, esténként pedig minden korosztálynak szóló színházi előadások láthatók.

Fotó: Viziszinhaz.com

Július utolsó péntekén interaktív zenés előadással és interaktív irodalmi esttel várják az érdeklődőket, este pedig Koltai Róbert Lerajzolom percek alatt című retro kabaréján szórakozhatnak. A szombati programban mesekoncert, Öko mesejáték, valamint Pindroch Csabával és Verebes Lindával a Peter Quilter: Mr. & Mrs.-Pár-bajok5 színben című darabja szerepel. Vasárnap pedig gyerekeknek szóló koncerttel, népmesei előadással és Abba Show musical esttel várják a Velencére látogatókat.

Fotó: Viziszinhaz.com / György Zsolt
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.