
Útjára indult Európa első wellness vonata - utalt az Igali Gyógyfürdő a Facebook-oldalán a strandjának területén közlekedő, két kocsit vontató elektromos kismozdonyra, amelynek 600 méteres pályavonalát még kora tavasszal kezdték építeni.
A csendes és környezetbarát működés érdekében a mozdonyt elektromos akkumulátorral szerelték fel, közlekedését jelzőberendezések segítik. A vonatot kortól függetlenül bárki használhatja, de az üzemeltetők arra figyelmeztetik a látogatókat, hogy a nyolc év alatti gyerekek csak szülői felügyelettel utazhatnak rajta. Jegyet az úszómedence mögötti állomáson lehet rá venni egységesen 600 forintért - egyébként innen is indul, aztán elhalad többek között a sportpályák, a gyerekmedencék és az óriáscsúszda mellett.
A fürdő a vonatot nyáron minden nap, az év többi részében pedig a helyi rendezvényekhez igazodva és hétvégente működteti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.