Turisták előtt elzárt részeket is megnyit hétvégére a Várkert Bazár

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 14. 08:07
Különleges tárlatvezetésekkel, poptörténeti sétákkal és a Binder Quartet koncertjével várja látogatóit a Kulturális örökség napjai sorozat keretében szeptember 17-én és 18-án a Várkert Bazár.

A budai Vár nyugati pincerendszerében feltárt rituális zsidó fürdőben szombaton és vasárnap is indulnak tárlatvezetések, itt a pincerendszer egyik legrégebbi része, a mindössze 23 négyzetméteres mikve is látható lesz. Ennek a helyiségnek a feltárása azért is jelentős, mert létezése igazolta, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett - olvasható az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fotó: Várkert Bazár

A Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében mindkét nap délelőtt és délután is indulnak tematikus idegenvezetések, amelyek során a kert és az épületegyüttes azon részei is bejárhatók lesznek, amelyek a hétköznapokon a közönség számára nem, vagy csak részben látogathatók.

Szeptember 17-én Rozsonits Tamás, zenei szakíró, dobos és Török Ádám, a Mini frontembere, másnap pedig Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa kalauzolja majd az érdeklődőket a poptörténeti sétákon, amelyek során az 1970-es, 1980-as években a helyszínen működő Ifipark történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A tárlatvezetések mellett zenei programmal is várják a kikapcsolódni vágyókat, akik szombaton a Binder Quartet koncertjét hallgathatják meg a Szárazárok színpadon.

Lánchíd utca Fotó: Fortepan

Szintén szombaton Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató gyűjtéséből archaikus imádságokat lehet meghallgatni a Testőrpalotában, vasárnap ugyanitt pedig interaktív mesélős, muzsikálós foglalkozással várja a kisgyerekes családokat Környei Alice játszóháza. A Várkert Bazár és a Hosszúlépés csapata szervezésében szombaton A Sissi legenda elnevezésű sétán a királyné ellentmondásoktól és intrikáktól sem mentes életéről lesz szó, másnap a Citadelláról induló, a Szabadság árnyékában című programon pedig láthatók lesznek a letűnt koroknak a helyszínhez kapcsolódó emlékei.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.