Sárkányölőket is várnak a nyírbátori Szárnyas Sárkány Fesztiválra

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 05. 09:10
Utca- és bábszínházi előadásokat, zenei koncerteket, gólyalábasok és hagyományőrzők műsorát kínálja a Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátorban, július 8-10 között. Öltözzön sárkánynak, nézzen koncerteket, eregessen sárkányt!

A háromnapos programsorozat központi helyszíne a hagyományoknak megfelelően a Papok rétje lesz. A fesztivál alapjául szolgáló legenda szerint ugyanis évszázadokkal ezelőtt a városhoz közeli Ecsedi-láp mocsarában egy sárkány tanyázott, egy Bátor Opos nevű vitéz pedig elhatározta, hogy megöli az állatot. Súlyos buzogányával leszállt a mélybe és agyonverte a sárkányt, majd bizonyságul kitörte annak három fogát. A király megjutalmazta a vitézt, akitől a Báthoriak magukat származtatják, a három sárkányfog képmása pedig bekerült a család címerébe - írja az MTI.

Fotó: Konyha Miki - Szárnyas Sárkány Fesztivál

A nyírbátori református templom déli falán, Báthori István erdélyi vajda 1488-as címerkövén is megtalálható a sárkányrend jelvénye. A hős vitéz legendájára emlékezve a minorita templom körül megrendezett fesztivál végén minden évben újra és újra megidézik és legyőzik a fenevadat; az eltelt több mint húsz év alatt a sok száz fellépő között német, olasz, holland, sőt, dél-amerikai "sárkányölők" is megfordultak Nyírbátorban.

A programsorozat a péntek esti felvonulással indul, a város kulcsának átadása után pedig elkezdődik a vasárnapig tartó műsorfolyam. A három nap alatt fellép többek közt a Bab Társulat, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei, a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Brass in the Five, a Minestrone Band, a Selfish Murphy, a Tűzfészek Társulat és az Élőkép Egyesület.

Sárkányjárgánnyal érkezik a Rutkai Bori Banda, "sárkányármányba" keverednek a Hórihorgas Hujákolók, de Nyírbátorba látogat a szlovákiai Csavar Színház, a Dió Trió, Sarkadi Bence és Pavel Vangeli marionett művészek, az Ágens Társulat, a Lobbanáspont Zsonglőr Kulturális és Művészeti Egyesület, a Vojtina Bábszínház, a Forrás Színház és a Cosa Polska, koncertet ad a CimbaliBand és Fricska Táncegyüttessel, illetve a Besh O Drom is.

A közönségnek állandó látványosságot ígérnek a fesztivál ideje alatt a gólyalábasok, csepűrágók, élőszobrok, de lesz látványstand, sárkányverő, bűvészde, fotószínház, bábjáték automata és Paprika Jancsi "csúzlizdája". A program zárásaként vasárnap késő este a látványos sárkányégetést és az ilyenkor szokásos tűzijátékot rendezik meg.

A szervezők várják azokat a vállalkozó kedvű látogatókat, akik a nyitóeseményen szívesen bújnának sárkánybőrbe, hogy a színházi komédiásokkal közösen vonulhassanak végig a város utcáin.

Az érdeklődők a forgatag legizgalmasabb pillanatait, meghatározó programjait fel is vehetik, a kiemelkedő alkotásokat értékes nyereménnyel jutalmazzák, a legjobb összeállítást a helyi televízióban és a közösségi felületeken is bemutatják.

A részletes programot itt találja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.