A brazil szenátus pénteken jóváhagyta az országos vészhelyzet kihirdetéséről szóló elnöki rendeletet, amelynek értelmében a kormány forrásokat szabadíthat fel a költségvetésből a Covid-19 járvány ellen, amely miatt eddig heten vesztették...
Gumikesztyűt kapnak péntektől a BKV járművezetői, akiknek hétfőtől megkezdik a kézfertőtlenítők kiosztását is koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel akart kicsalni a gyanú szerint több millió forintot egy nő egy siófoki péküzem tulajdonosától, ezért eljárás indult ellene - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság...
Az Összefogás Magyarországért Facebook-oldalon közzétett videó szemléletesen magyarázza el, miért fontos, hogy ne menjünk közösségbe. Reméljük, ebből mindenki megérti...
Sem felnőtt, sem gyermek nem immunis az új koronavírusra. Ennek megvan a nagyon egyszerű oka: ahogy a neve is mutatja új, tehát eddig nem találkozott vele az emberiség. Kiszámíthatatlansága és ismeretlensége, valamint a hatékony terápia...
Péntek nyolc órától Szerbia lezárta a határait saját állampolgárai előtt is, és várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat az országban. Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít...
Fizetésképtelenséget jelentett pénteken a Vapiano étteremlánc. A német társaság a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított kormányzati programoktól reméli a csőd elkerülését.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán élő videóban jelentette be a kormány legsürgetőbb gazdasági intézkedéseit. Ezek között szerepelt az idáig felvett hitelek törlesztésének felfüggesztése és az újonnan felvett hitelek kedvező feltételeinek...
Országos népszerűségre tett szert a Thaiföldön élő Worrawut Lakchai, aki egy igen fülbemászó dallal próbál segíteni a lakosságnak a koronavírus elleni harcban.
A kormány szerint muszáj, hogy a Parlament meghosszabbítsa a vészhelyzetet, mert a járványban már 73-an fertőződtek meg. A bankok felkészültek Orbán Viktor bejelentésére. A móratórium körébe bekerült a babaváró és a diákhitel is.
Északi szomszédunknál már több mint száz fertőzött van, ezért a kórházakra is külön szabályokat hoztak. Olaszországban csúcsra ért a halálozások aránya, egy nap alatt 475-en haltak meg. Románia a magyar döntéseket dicséri, és segélyt...
Az elmúlt huszonnégy órában 427-tel 3405-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság csütörtök esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.