Az, hogy nyitott könyvként tekintünk ismerőseinkre, még nem jelenti azt, hogy párkapcsolatban való viselkedésüket is ismerjük. A numerológia itt is a segítségünkre siet.
A legtöbb nőnek viszonylag pontos elképzelése van arról, milyen férfira is vágyna. Amikor azonban egy valóságos randira sor kerül, ezek az elvárások lecsökkennek - derült ki a Northwestern és Texas A&M Egyetem közös kutatásából.
A találgatások végére a zenész szülei tettek pontot: megerősítették, a szomorú szamuráj szingli. Ezt Kozso egyébként egyelőre képtelen felfogni és elfogadni.
Darvasi Ilona semmi pénzért sem mondana rosszat férjére, Nemcsák Károlyra, akivel sok boldog évet töltöttek együtt. Ezen az sem változtat, hogy most a válás mellett döntöttek.
Sérült focista barátnője volt, és most megint az. Batik Bence exe nem maradt sokáig egyedül, az egykori újpesti focista, Simon Krisztián rabolta el a szívét.
Sokaknak évek kellenek hozzá, de van, akinek egy élet sem elég hozzá. Szulák Andreának és párjának pár hónappal a szakítás után sikerült rendezni a viszonyukat.
George Clooney óriási szívtipró hírében állt, aztán volt idő, amikor a partnernői sűrű váltogatását homoszexualitásával magyarázták. Most boldog Amal Alamuddin oldalán.
Tasha már terhes volt, amikor barátja elkezdte csalni. Hogy lehetett ennyire érzéketlen? - teszi fel a teljesen jogos kérdést a most már öt éves kislány édesanyja.
Az egykori tévésnek azért mentek tönkre a kapcsolatai, mert genetikailag nőfaló, és a tévézés világában őt ért számos kísértésnek nem tudott ellenállni. Már csak ezért sem lehet igaz az a régi pletyka, hogy a saját neméhez vonzódna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.