Több mint kétezerrel nőtt az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom az elmúlt 16 évben, miközben az alapellátó orvosok száma folyamatosan csökken - írta a Magyar Nemzet pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.
Műszakváltás közben nyomott meg valaki rossz gombot a hawaii katasztrófavédelemnél, ezért 953 ezer embernek olyan üzenetet küldtek, hogy ballisztikus rakéta tart feléjük.
Magyarország első, hatcsillagos szállodájának tervét is elrejtették abba a fejlesztési programba, amely az Etyek–Felcsút–Bicske határolta térséget virágoztatná fel.
A kormánybiztos Andy Vajna foglalkoztatja rádiójában, mégis keményen bírálta a keddi Reggeli Showban az Orbán-kormány CEU-t kicsináló intézkedését Sebestyén Balázs. Vajon elnézik neki?
2015 óta folyamatosan nő a kormány által reprezentációra – vendéglátásra, étteremre, ajándékokra – költött összeg. Tavaly 4,3 milliárd ment el erre a minisztériumokban.
<p>Exkluzív interjút adott a Borsnak Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester állítja: semmi köze a baloldali lap megvásárlásához. Bár nem zárja ki, hogy megvesse lábát a médiában, tovább már nem kívánja cégcsoportját bővíteni.</p>
Autóba rejtett pokolgép robbant hétfőn a főként kurdok lakta kelet-törökországi Van város központjában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tartományi székháza előtt, 48 ember megsebesült, köztük 2 rendőr, 2 személy...
A kormány történelmi jelentőségű eseménynek titulálta, hogy Magyarország visszafizette a 2008-ban a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) felvett hitel utolsó részletét. A történetben azonban van egy kis bökkenő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.