Olivér szombat este gyakorlatilag saját magára rakatta a jelet barátaival, mondván, meg akar mérkőzni nagy ellenfelével, Bécivel. De mi van, ha nem jól mérte fel az erőviszonyokat, és a saját sírját ásta meg ezzel?
Kiújult Liptai Claudia és Hajdú Péter régi ellentéte. Tegnap a Mokkában Szíj Melinda ügyén kapott össze a TV2 két műsorvezetője, de nyilvánvaló volt, hogy a mélyben régi sérelmek munkálnak.
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség egy pénteken elhunyt másfél éves devecseri kisfiú halálával kapcsolatban - számolt be a Magyar Televízió Híradója tegnap este. A gyermek szerdán került kórházba, de két nappal később...
Körülbelül négyszáz meghívott vendég előtt tartotta meg szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor a Millenárison. Akik konkrét intézkedések bejelentését várták a miniszterelnöktől, azoknak csalódniuk kellett.
Több mint 500-an vették birtokba vasárnap azt a kőbányai bányát, ahol egy extrém, földalatti kerékpárversennyel indult a McDonald’s BringaMánia idei programsorozata. A nem mindennapi rendezvény hangulatát fokozta, hogy a Vakond futamon...
Nem hivatalos információk szerint, egy házkutatás során olyan fényképeket találtak a rendőrök, melyeken Silvio Berlusconi olasz kormányfő meztelenül pózol négy, szintén évakosztümös lány társaságában.
Két hónapig biztosan nem ülhet autóba az Olaszországban súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubica, aki a műtét után a körülményekhez képest jól van. Ám orvosai szerint felépülése egy évig is eltarthat.
A világ legjobb bowlingosai közé gurította magát egy magyar amatőr. Pesek Beatrix viszont nem ücsörög a babérjain, elhatározta: ő az egész földgolyó legjobbja akar lenni.
Pamela David eddig nem sokat tett le az asztalra, viszont annál többet mutatott meg magából. Erre alapozva elmondható: elég a jó test ahhoz, hogy vigye valamire az ember lánya…
Charlie Sheen legutóbbi drogos-kórházas incidense kapcsán beszélt Whoopi Goldberg arról az időszakáról, amikor keményen drogozott. A színésznő állítása szerint nem egyszer összecsinálta magát az ágyban.
Ahogy azt megjósoltuk, a két irányító játéka döntötte el, hogy melyik csapathoz kerül a Super Bowl. A Green Bay Packers sztárja, Aaron Rodgers fantasztikus teljesítménnyel rukkolt elő, ami győzelmet ért.
Nem szököm el a tárgyalóteremből sem Thaiföldre, sem Brazíliába. Még akkor sem, ha ártatlanul akár életfogytiglanra is ítélnének – jelentette ki Stadler József, akinek az újabb büntetőpere szerdán kezdődik Kecskeméten.
Véget ért az Arsenal csatára, Nicklas Bendtner és a dán bárónő, Caroline Luel-Brockdorff kapcsolata. A jegyesek mesébe illő együttélését decemberben született kisfiuk mérgezte meg.
Megy a huzavona, vajon ki küldte el az újságíróknak Du¹an Mariæ és titkárnője, Tamara Ra¹iæ szexeléséről készült videofelvételt. A hölgy szerint maga a politikus, mert szeret dicsekedni teljesítőképességével.
Ma értékeli az elmúlt esztendő történéseit Orbán Viktor. A kormányfő szombaton mondott már egy, a külföldi pénzügyi köröknek célzott országértékelést. De akkor miről fog ma beszélni?
<p>A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet most induló, közös kutatásában a teljes hazai egészséggazdaság nyomon követését célozza meg.</p>
Annyira szeretett volna egy unokát egy dél-afrikai asszony, hogy fizetett egy 33 éves férfinek; erőszakolja meg a lányát, hátha végre teherbe esik…
A korlátok átlépése és a szélsőséges viselkedés is jellemzik a sok jó tulajdonság mellett a Vízöntő havát, ami bizony a pénzügyeinkre is hatással lehetnek. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt mutatja be, ki mire ügyeljen a következő...
Mariann öt hónap alatt 22 kg-tól szabadult meg és energikusabb, mint korábban, ráadásul új életmódjának köszönhetően laboreredményei is sokat javultak. Most azonban a zsírégető klub, amelyhez tavaly ősszel csatlakozott, egy hónapra letiltotta...
Ritka, hogy egy valódi szépségkirálynő a sportban is a legjobbak közé tartozik. A britek magasugróbajnoka, Stephanie Pywell elmondhatja ezt magáról: gőzerővel készül a londoni olimpiára.
Újabb botrányról beszél a Cseppkő utcai intézetben tavaly novemberben meghalt 3 éves kisfiú apja. Dominikot egy szekrény nyomta agyon, a testvérét – az apa szerint – szexuálisan zaklatták.
A tetoválásnál a motívumok kiválasztása a divat mellett a megrendelő személyiségétől is függ. A kérdés az, hogy ki miért akarja haláláig testén viselni a repülő Pókembert, az „Ölni jó!” feliratot, vagy éppen a fehér...
Csisztu Zsuzsa dekoltázsát, Tóth Gabi pedig tökéletes lábait villogtatta az idei Story Gálán. Az egész estét kitöltő partin minden celeb igyekezett a legtökéletesebb formáját megmutatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.