Orbán: most jön a sorsdöntő küzdelem!

politika
PUBLIKÁLÁS: 2011. február 07. 21:30
Körülbelül négyszáz meghívott vendég előtt tartotta meg szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor a Millenárison. Akik konkrét intézkedések bejelentését várták a miniszterelnöktől, azoknak csalódniuk kellett.
Hiányérzete van az ellenzéknek
A kormányfőt a tavaly tavasszal elmondott, lassan elszálló ígéreteire szeretnénk figyelmeztetni. Ezek az ígéretek egyszeri, nagyarányú, radikális adócsökkentésről szóltak, ehelyett azonban csak saját adójukat csökkentették. A miniszterek, államtitkárok 200-300 ezer forinttal többet vihetnek haza. A kormány korábban reformokra is ígéretet tett, helyette azonban kizárólag a megszorítások politikáját alkalmazzák ismételten, továbbá a kabinet nem segít a devizahiteleseknek, nem tudja megállítani az üzemanyagok drágulását, és leállította a fejlesztési pénzek kifizetését is. (Török Zsolt, MSZP)
Orbán Viktor évértékelő beszéde gyakorlatilag semmilyen konkrétumot nem tartalmazott arról, hogy a kormány miként akar fellépni azon súlyos problémák ellen, amelyekkel az országnak szembe kell néznie. (Jávor Benedek, LMP)
Orbán Viktor hétfői országértékelő beszédét a konkrétumok teljes hiánya miatt képtelenség értékelni. (Balczó Zoltán, Jobbik)
















F. A.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.