A paranoiás ember a mások cselekedeteit, mondandóját gyanakvóan kezeli, rosszindulatot és fenyegetést vél felfedezni bennük. Ki lehet-e belőle gyógyulni?
A paranoiás ember a mások cselekedeteit, mondandóját gyanakvóan kezeli, rosszindulatot és fenyegetést vél felfedezni bennük. Hogyan alakul ki a betegség?
Sophia Loren tiszteletére rendeztek emlékestet szerdán Beverly Hills-ben a Filmakadémián. A hetvenhat éves színésznő pedig legendás pályafutásához méltón, ezúttal is igazi dívaként pózolt.
Átvette a vezetést Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója a száz leggazdagabb magyar rangsorában. Ezzel letaszította a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról az eddigi éllovas Demján Sándort.
Ismét kórházba került Gábor Zsazsa, miután tüdőgyulladása szövődményeként bevizesedett a tüdeje. A kilencvennégy éves dívát szerda reggel óta egy Los Angeles-i klinikán kezelik és férje, Frédéric von Anhalt herceg szerint stabilizálták az állapotát.
Bulizni hívta Dukai Reginát a világ legjobban fizetett lemezlovasa, David Guetta. A szexi modellt és énekesnőt – akit maga a világsztár választott ki – elkísértük a nagy eseményt megelőző ruhapróbára.
Annyira rettegett K. Tamástól, hogy öngyilkos akart lenni – mondta Deme Gábor a bíróságon. A csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottja a vérengzés után vásárolni ment, tejre szomjazott.
Diana halálát soha nem heverte ki, családjában fekete báránynak számít, mégis ő a britek kedvenc királyi sarja. Sorozatunk utolsó részéből kiderül: Harry kikezdett Kate Middleton húgával.
Ágica és Anett a ValóVilág harmadik szériája után is nagyon jó barátok maradtak, s szinte nem volt hét, hogy ne találkoztak volna. Most is kéz a kézben ékeztek a villába, de négy nappal később külön távoztak. Az ok: Jerzy.
Balázs Klári megható őszinteséggel mesélt arról, hogy imádott Gyurikája nélkül nem szeretne tovább élni. Ezért az ismert házaspár, ha lehetne választani, inkább együtt hagyná itt a földi létet.
Feszülten indult tegnap a háborús bűnösök közt első helyet elfoglaló Képíró Sándor pere. A 97 éves volt csendőr százados ellen az a vád, hogy parancsára megöltek négy embert Újvidéken 1942-ben.
Nővére óvná Jerzyt attól, hogy kibéküljön anyjukkal. Rysardában feltolultak sanyarú gyermekkoruk emlékei, köztük a legborzalmasabb: anyjuk hagyta, hogy megerőszakolják a lányát.
Zokogva búcsúzott a ValóVilágtól Éva, a két fiúra hagyva, hogy eldöntsék, kié lesz a negyvenmilliós főnyeremény. Azonnal látszott, hogy rajongótábora a barátját erősíti, és amikor este tízkor Alekosz a szavazatok 59 százalékát...
Csaknem telt házas koncertet adott ma este Shakira a Papp László Sportarénban. A kolumbiai énekesnő valódi latin hangulatot varázsolt zenekarával és saját szexi koreográfiájával a színpadra
Allergia miatt rántotta szája elé a kezét Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter, nem pedig aggodalmában azon a fotón, amelyet a Fehér Házban készítettek Oszama bin Laden megölésekor. Clinton Barack Obama elnökkel és a teljes vezérkarral...
Hatfős autólopásra szakosodott bűnbandára csapott le a rendőrség az újpesti a Szúnyog-szigeten. A banda a nyomok szerint egy fényezőműhelyt is üzemeltetett, ahol átalakították a lopott járgányokat.
Mi a teendő, ha a kutya nem hallgat a gazdira? Ha idegenektől is elfogad ételt? Ha nem tűr meg a területén másik ebet? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Cerberos Kutyaiskola munkatársainak segítségével egy szocializációs tréning során.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.