A kisbabák többsége imádja a vizet, még fürdés közben is jól szórakoznak. Érdemes ezt a tulajdonságukat kihasználni, a babaúszáson ugyanis szórakozva fejleszthetjük gyermekünk izomzatát és immunrendszerét. Mivel a csecsemők születésük előtt vízben lebegtek, ezért többségük számára ez egy természetes közeg, ahol jól érzik magukat.
4-6 hónapos koruk előtt ráadásul van egy egészen különleges tulajdonságuk is, a búvárreflex: ez azt jelenti, hogy a picik ösztönösen zárják orrukat és szájukat, ha víz éri őket. Ez nagyszerű, mert megakadályozza, hogy vizet nyeljenek, de nem teszi lehetetlenné, ezért nagyon kell figyelni, nehogy véletlenül víz kerüljön a tüdejükbe!
Fél éves kor után elmúlik a búvárreflex, ezért ezt követően meg kell tanítani nekik a tudatos légzésvisszatartást! Mielőtt elvinnénk szemünk fényét az első úszásórára, meg kell vizsgáltatnunk a gyerekorvossal, hogy teljesen egészséges-e! Ez azért fontos, mert orvosi igazolás nélkül az oktatók nem foglalkozhatnak egy gyermekkel sem, hiszen a csoport többi tagjára is tekintettel kell lenniük.
A vizsgálatok ellenére sem lehetünk azonban teljesen biztosak abban, hogy csemeténk nem szed össze semmilyen vírust a medencében. Ez teljesen természetes, és erősíti az immunrendszert, de ha minden úszás után beteg lesz a babánk, akkor jobb, ha kihagyunk néhány hónapot, és később kezdjük újra a babaúszást.
A kicsik jobban alszanak úszás után, ezért az alvászavaros gyerekekre különösen jó hatással van. Segítségével megelőzhetőek a tartáshibák, megerősödnek a légzőszervek, fokozódik a vérkeringés. A babaúszás megerősíti az immunrendszert és hozzászoktatja a gyerekeket a hőmérsékletváltozáshoz.
Mindegy, hogy a foglalkozásokon az édesanyjával, az édesapjával, vagy akár a nagyszüleivel vesz részt a csecsemő. Előnyös, ha a gyermekmindig más rokonával megy a vízbe, mert ez egy olyan foglalkozás, aminek a segítségével szorosabbá válik a kapcsolat, és erősödik a pici kötődése azzal, akivel együtt úszhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.