Autizmus kockázata a koraszülötteknél?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2011. október 18. 10:48
A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz 862 New Jerseyben világra jött gyerek egészségét követték nyomon 21 éves koráig. Az 1,8 kilogrammnál kisebb súllyal született gyerekek 5 százalékánál diagnosztizáltak autizmust, miközben az átlagnépesség körében 1 százalékos az előfordulása. A kis születési súly és a motoros, valamint kognitív problémák felbukkanása közötti kapcsolatot már számos korábbi tanulmány igazolta.

Az autizmus kialakulásának kockázata ötször nagyobb a kis súllyal született koraszülötteknél a teljes időre világra jött babákhoz képest - állapították meg amerikai kutatók.

A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz 862 New Jerseyben világra jött gyerek egészségét követték nyomon 21 éves koráig. Az 1,8 kilogrammnál kisebb súllyal született gyerekek 5 százalékánál diagnosztizáltak autizmust, miközben az átlagnépesség körében 1 százalékos az előfordulása. A kis születési súly és a motoros, valamint kognitív problémák felbukkanása közötti kapcsolatot már számos korábbi tanulmány igazolta.

shutterstock_603790842

A követéses vizsgálatban szereplő gyerekek 1984 szeptembere és 1987 júliusa között jöttek világra, születési súlyuk 0,5 és 2 kilogramm közé esett. A gyerekek közül 623-at szűrtek autizmusra 16 éves korukban, közülük 117-nél állapították meg a spektrumzavar jellegű állapot kockázatát. Utóbbiak közül hetvenet 21 éves korukban újra teszteltek. Az így kapott adatokból számították ki az autizmus 5 százalékos előfordulási arányát a csoportban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.