A tanulmányhoz 100 ezer szülés adatait elemezték a Kaliforniai Egyetem kutatói Beate Ritz vezetésével. Eredményeik szerint a városi forgalomban a járművek által kibocsátott mérgező vegyületek jelentősen károsítják a várandós anyák és magzataik egészségét. Ritz szerint leginkább a kibocsátott policiklusos aromás szénhidrogének, az úgynevezett PAH-vegyületek adnak okot aggodalomra. A másodlagos szennyezők közül az ammónium-nitrátot nevezte meg a kutató, mint amely nagy mértékben hozzájárul a koraszülések számának emelkedéséhez.
A szennyezettségi méréseket 2004 júniusától 22 hónapon át végezték Los Angeles megyében, a vizsgálatba azokat a születéseket vették be, amelyek a levegőminőséget mérő állomások nyolc kilométeres körzetében történtek. A gyerekek egészségügyi adatait az illetékes intézményektől kapták meg a kutatók.
Az Environmental Health című szakfolyóiratban részletesen ismertetett eredmények szerint az autók kipufogógázában lévő PAH-vegyületek magas szintje 30 százalékkal növelte a koraszülések előfordulásának kockázatát. A dízelhajtású járművek által kibocsátott anyagok 10 százalékkal, az ammónium-nitrát részecskék magas szintje pedig 21 százalékkal emelte a koraszülés kockázatát. A szennyező anyagokat nagyobb mennyiségben észlelték a tengertől távolabb, mint a partközelben és télen, mint nyáron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.