A Központi Táplálkozási Útmutató azt javasolja az amerikaiaknak, hogy az elfogyasztott cukor a napi kalória bevitel maximum 25 százalékát tegye ki. Ez azonban amellett, hogy soknak tűnik, az orvosok véleményét is megosztja. A japán kutatók és a California Egyetem tudósainak tanulmányából ugyanis kiderült, hogy azok a felnőttek, akik sok cukrot fogyasztanak, jelentősen növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A tanulmányba 48, tizennyolc - és negyven év közötti felnőttet vontak be, akiket megkértek, hogy a vizsgálat előtt öt héttel jelentősen korlátozzák a cukorbevitelüket.
Ez után két héten keresztül a napi kalória bevitel 25 százalékának megfelelő olyan cukrot kellett fogyasztaniuk, mint például a fruktóz, a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup, vagy a glükóz. Ezután a kutatók megállapították, hogy az önkéntesek vérében megemelkedett az LDL koleszterin, a triglicerid valamint az apoliprotein-B fehérje szintje - vagyis azoknak a komponenseknek az aránya, amelyek érelmeszedésre hajlamosítva növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.
"Az új eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akik napi 25 százalék hozzáadott cukrot fogyasztanak - mint például a fruktóz vagy a glükóz - ezek a különböző kockázati faktorok együtt fokozzák az érrendszeri betegségek kialakulásának az esélyét" magyarázta a Kimber Stanhope, a kutatás vezetője. Az új eredmények fényében az American Heart Association most azt javasolja, hogy a napi hozzáadott cukor bevitele az étkezések során ne haladja meg a napi kalóriamennyiség öt százalékát sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.