Hulladékmentes program a Dunáért

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 11. 16:43
A WFD Projekt tájékoztatása szerint a folyók és folyópartok megtisztítását célzó uniós kezdeményezéshez Magyarország az elsők között csatlakozott. A tervek szerint hamarosan valamennyi Duna-menti ország bekapcsolódik a programba.

Több konténernyi műanyag palackot gyűjtöttek össze a Dunán egy Magyarországon első alkalommal bemutatott, speciális berendezéssel a Waste Free Danube (WFD) Projekt.

A WFD Projekt tájékoztatása szerint a folyók és folyópartok megtisztítását célzó uniós kezdeményezéshez Magyarország az elsők között csatlakozott. A tervek szerint hamarosan valamennyi Duna-menti ország bekapcsolódik a programba.

A műanyag palackokat egyszerűen és gyorsan összegyűjtő halászhálót francia halászok fejlesztették ki néhány éve. A neszmélyi kikötőben felállított palackgyűjtő háló körülbelül 1 köbméter hulladékot, többségében műanyag palackot fogott fel néhány óra alatt.

palack

A bemutatóval párhuzamosan az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közmunkások bevonásával a Komárom-Süttő közötti, körülbelül négy kilométeres partszakaszon gyűjtötte a különböző hulladékokat, illetve az eldobált szemetet. Az akció során csaknem 100 köbméter hulladék gyűlt össze, ebből körülbelül 30 köbméter volt a műanyag palack.

A tervek szerint a WFD Projekt keretében az idén júliustól októberig havonta szervezik meg a hulladékgyűjtést. Az év végén összegzik a tapasztalatokat, majd készül egy tanulmány, amely segítséget nyújthat más magyarországi folyók megtisztításához is.

duna3

A WFD magyarországi projektje három magánvállalat, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV Zrt.), a tatabányai Mikrolin Kft. és a sárvári központú HUKE (hulladékkezelési) csoport szervezésében és közreműködésével valósul meg. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Start-munka program keretében az állami tulajdonú belvízcsatornák és vízfolyásmedrek karbantartásába közmunkásokat von be.

A projekthez szakmai támogatást biztosított a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, illetve az érintett települések polgármesterei - közölte a WFD Projekt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.