Rajzolt ékszer a bőrön

Európában először a Kínából, Japánból hazatérő tengerészek testén tűntek fel a tetoválások: a színes rajzokat távoli tájak mesterei készítették.

A módszer nem sokat változott a régmúlt idők óta, csupán a higiénia és az elektromosság megjelenése alakította át a tetoválás technikáját az elmúlt évtizedekben. A tetováltság divatja már évek óta tombol a fiatalok körében.

A nyolcvanas évek végén még a ,,huligánság" egyértelmű jelének tartották a bőrbe karcolt mintákat, ma már minden negyedik 18 és 30 év közötti férfi és nő visel valamilyen, kisebb vagy nagyobb rajzot a testén. A tattoo (ahogy angolosan írják) iránti igény növekedésével, a tetoválással és piercinggel foglalkozó szalonok is elszaporodtak.

Tetováló - elvileg - bárkiből lehet, aki meg tudja vásárolni a nem túl olcsó felszerelést, és rendelkezik némi kézügyességgel, pedig a tetoválás és főként a piercingnek nevezett testékszerek behelyezése anatómiai és egészségügyi ismereteket kíván.

A tetoválás módszere ősidők óta ugyanaz. A bőr felkarcolása után festékanyagot juttatnak a friss sebbe, így a gyógyulás után a kívánt minta jól láthatóvá válik. Archaikus társadalmakban a hegtetoválást is használják a mai napig. Ilyenkor nem festékanyagot, hanem gyulladást okozó növényi hatóanyagot, vagy gyöngyöket tesznek a sebbe. Az így hegedő sebek dudorai adják ki a kívánt mintát a bőrön.

Tetoválási technikák

Maradjunk a modern technikánál! Manapság ha valaki bemegy egy szalonba jellegzetes, a fogorvosok által használt fúróéhoz hasonló hang fogadja. A gép, ami az apró tűt mozgatja nagy sebességgel, az elmúlt évtizedek találmánya: a töltőtollak működési elvéhez hasonlóan dolgozó tetoválógépekben magán a tűn keresztül folyik a sebbe a festék.

A festékek alapanyaga virágpollen, kivéve a fehér festéket, ami teljesen szintetikus anyag, így a legelső és legfontosabb szabály: virágpor allergiásoknak szigorúan tilos a tattoo, s természetesen a vérzékenység sem fér össze a tetoválással!

Elvileg a munka elkezdése előtt a tetováló mesternek ki kell kérdeznie ezekről az alanyt. A gépekbe illő tűk elég drágák, és többszöri felhasználásuk is lehetséges. A szalonokban fertőtlenítik az eszközöket, de ha igazán biztosak akarunk lenni a dolgunkban, kérjük meg a tetoválót, hogy használjon új, steril tűt!

A tetoválás veszélyes lehet, ha nem vagyunk elég körültekintőek! A nem steril eszközök, vagy ha a tetováló mester nem visel kesztyűt és nem fertőtleníti a bőrt, veszélyes betegségek kiindulópontja lehet. (A hepatitis és az AIDS is terjed ilyen úton!)

Bizalmi kérdés tehát, kinek engedjük meg, hogy bőrünket rajzpapírnak használja. Nem volt mindig ilyen fontos a higiénia: az új-zélandi őslakosok hegyes botot ütögettek egy nagyobb fadarabbal a bőrbe. Később pengével és tűvel karcolt felületet kentek be festékkel.

A magyar börtönökben a mai napig hasonló technikával dolgoznak az önjelölt művészek. A nem géppel, hanem kézzel készült tetoválások nagy hátránya, hogy nem lehet eltávolítani a bőrbe rajzolt mintát. A géppel készült tetoválások általában eltávolíthatóak, így csak elvben ,,örök darab" egykori szerelmünk neve, vagy a kis rózsa a bokán.

Ezek az apró minták némi plasztikai sebészeti beavatkozás segítségével nyom nélkül eltüntethetőek, a nagy méretű tetoválást azonban nem mindig lehet meg nem történtté tenni. Kisebb hegek maradhatnak a megunt motívum helyén, ezért érdemes alaposan meggondolni, mielőtt a tű alá fekszünk!

A minták és színek igen változatosak lehetnek. Ma talán a legdivatosabbak a maori minták, és az egyszínű (jobbára kék) tetoválások, de ez gyorsan változhat, változik. Aki tehát vállalja az egészségügyi kockázatot, a több órán át tartó szurkálás monoton fájdalmát, és a gyakran meglepően nagy anyagi terhet, arra még egy nagy feladat vár: megválasztani az ábrát és azt a test felületet, ahol látni szeretné.

Itt is érdemes praktikusan gondolkodni! Nem csak abba kell belegondolni, hogy hol látszik jól, vagy éppen hol nem látszik a tattoo, azt is fel kell térképezni (akár tetszik, akár nem), hogy egy nagyobb súlyváltozás (hízás, terhesség), mely testrészeinket érintheti!

A legszebb, legmesteribb módon megkomponált tetoválásból is csúf maszat lehet, ha az a bőrfelület, melynek dísze volt megrepedezik és az ábra szétfolyik. A köldököt keretező, igen erotikus ornamentikus és más keleti minták ma nagyon népszerűek, de ha a lapos has megnő, akkor az ábra szétfolyik, a terhességi csíkok pedig egyszerűen átszelik, szétvágják a tetoválást.

Mondanom sem kell, hogy ekkor már korántsem izgalmas a látvány. Érdemes a tű előtt az ecsetet választani! Az arab világból érkezett henna már igen népszerű hazánkban is: gyönyörű mintákat kereshetünk könyvekben, vagy találhatunk ki mi magunk.

A henna alkalmi viselet, lemosható a bőrről, ahogy a - ma már a művészboltok polcain sokféle színben megtalálható - testfestékek is. Meleg nyári estéken egy-egy érdekes rajz - a megfelelő helyen - izgalmasabbá teheti viselőjét is.

Fontos tudni, hogy a tetoválás egyáltalán nem nyári ,,dolog"! Az erős napsugárzás hatására a hegek nehezebben gyógyulhatnak, és gyakran kidobja a bőr a festéket, ha a frissen tetovált kar vagy váll megég. A tetoválás gyötrelmei nem érnek véget a számla rendezésével.

A gyógyulás hegesedéssel jár, majd a leeső var alól előbújik a fájdalmas tortúra eredménye. Ezután jöhet - ha kell - a javítás, igazítás. Sokan állítják, hogy a tetoválás nem fáj. Nos, ez nem igaz. Persze a fájdalom mértéke erősen függ attól, hogy milyen felületet érint a rezgő tű.

Ahol sok az idegvégződés és vékonyabb a bőr (kar belső oldala, bikinivonal, nyak), valamint a csontosabb részeken (könyök, kulcscsont) jobban fáj a művelet, míg a kar külsején vagy a vállon kevésbé kellemetlen. A jelszó tehát: átgondoltság, mint az élet más területein is! Gondoljanak csak bele: egy negyedik női név egy férfi karján, legyen mellette szív, rózsa vagy ,,forever" felirat, inkább vicces, mint romantikus!