A Marylandi Egyetem fogorvosi karának kutatói elkészítették az első tanulmányt, ami figyelembe veszi a nemi hormonokat. A férfiaknál a krónikus ínysorvadás megállapításaik szerint sűrűbben fordul elő.
A hatékonyabb intézkedések és a kockázati becslések modellezésének érdekében Harlan Shiau és Mark Reynolds elkészítették az első, a krónikus periodontitis azaz, ínysorvadás fejlődésének a nemek közötti különbségeket vizsgáló tanulmányát.
A szerzők a nemi különbözőség biológiai alapjaira, vagy az érzékenység különbözőségeire kerestek bizonyítékot férfiaknál és nőknél egyaránt. Kiderítették, hogy a nemi hormonok többféleképpen is hatással vannak a szájüregi gyulladásra az immunrendszeren keresztül. Eredményeik azt is mutatják, hogy a nemek közti eltérő kockázatoknak genetikai okai lehetnek.?A gének eloszlásának nemi különbözősége, a nemi hormonokra a férfi és női szervezetben adott eltérő válasz mind szerepet játszhat a krónikus periodontitis nemek közötti eltéréseiben.? - mondta el Shiau. A jelenlegi vizsgálatukat megelőzően a kutatók áttekintették az eddig megjelent, a krónikus perodontitis előfordulásával foglalkozó tanulmányokat.
Már ekkor megállapították, hogy a férfiaknál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata, mint a nőknél, ezért keresték a lehetésges okokat. Az eredmények a Journal of Periodontology folyóiratban olvashatóak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.