Egy másodpercen múlt a tragédia! A Való Világból már jól ismert testvérpár, Béci és Gigi kishíján elveszítették életüket, majdnem meghaltak egy autóbalesetben. VV Béci elaludt a volánnál!
Nagyon sok fellépése van, ő pedig mindenhol igyekszik maximálisan megfelelni - VV Béci a hétvégén kimerültsége miatt balesetet szenvedett, Gigivel együtt.
Igen nehéz beleszorítania 24 órába mindent - vallja be a Való Világ Bécije. A fiatal fiú, aki mostanság Young G. néven rappel, az utóbbi időben nagyon sokat dolgozik, igyekszik mindent elvállalni és mindenkinek megfelelni.
Csakhogy a túlhajszoltság egyszer visszaüt: hétvégén kis híján meghalt. Ezer kilométert vezetett le, közben 3 fellépése volt. Béci alig bírta nyitva tartani a szemét - szerencséje, hogy húga, Gigi is ott volt: Béci ugyanis egy másodpercre csukta be a szemét, és máris letértek az útról.
Gigi megfogta a kormányt, de így is defektet kaptak,Béci lába a műszerfalba ütődött és zúzódott. A fiatal sztár szeretné, ha minél többen megismernék, de rájött, hogy többet kellene magával és kedvesével is törődnie. Így elfogy az ereje - írja az Új Ász.
Béci és Gigi több, mint fél évvel ezelőtt testvérpárként jelentkezett a Való Világ show-ba. Sokáig benn maradtak a villában, de a fináléba nem jutottak be. Így is a legnépszerűbb játékosok közé tartoztak.
Először Giginek kellett távoznia, majd pedig nagy meglepetésre Jerzy, Gigi egykori kedvese ütötte ki Bécit a következő párbajon. A testvérpárnak így már nem volt esélye nyerni.
Bécit a villán kívül várta barátnője, Adrienn, aki iránt olyan erős a fiú szerelme, hogy a villában sosem érzett késztetést félrekacsintgatni. Giginek viszont kezdettől fogva ott volt Jerzy - ám a villa falain kívül már nem folytatódott a kapcsolatuk.
VV Béci előadóként egyre népszerűbb, videoklipjét az ismert sztár, SP rendezte. Béci úgy véli, addig kell ütni a vasat, amíg meleg - nem is csoda talán, hogy túlhajszolta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.