Adhat vért, ha vérszegény?

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 06. 16:14
2014. február elsején került megrendezésre a Széchenyi bál, melyhez idén a Danubius Hotel Gellért adott otthont. A rendezvény hangulatát több látványos és izgalmas program tette felejthetetlenné, viszont az eseménynek nem csak a mulatás, hanem a jótékonykodás is célja volt, hiszen minden belépő árából 1000 Ft a Ments Életet Alapítványt támogatta. Szerencsére a cég felhívása hatására egyre több ember jelentkezik véradásra. Az Alapítvány vezetője elmondta, hogy azok a rendszeres véradók, akik vérére a ritka vércsoportjuk miatt többször is szükség van, gyakran azért nem adhatnak vért, mert vérszegényekké váltak. Az Alapítvány célja, hogy a bálon összegyűlt összegből ezeket véradókat segítse, hogy megfelelő táplálék kiegészítőkkel, esetleg gyógyszerrel segítse a vérszegénység leküzdését.

A minden évben megrendezésre kerülő Széchenyi bál az idén, a Ments Életet Alapítványt támogatta, mely a véradás fontosságára hivatott felhívni az elmerek figyelmét és a véradások megszervezésében vesz részt. Dr. Szélessy Zsuzsanna, hematológus főorvos, aki elárulja, hogy bizony, nem mindenki adhat vért.

2014. február elsején került megrendezésre a Széchenyi bál, melyhez idén a Danubius Hotel Gellért adott otthont. A rendezvény hangulatát több látványos és izgalmas program tette felejthetetlenné, viszont az eseménynek nem csak a mulatás, hanem a jótékonykodás is célja volt, hiszen minden belépő árából 1000 Ft a Ments Életet Alapítványt támogatta. Szerencsére a cég felhívása hatására egyre több ember jelentkezik véradásra. Az Alapítvány vezetője elmondta, hogy azok a rendszeres véradók, akik vérére a ritka vércsoportjuk miatt többször is szükség van, gyakran azért nem adhatnak vért, mert vérszegényekké váltak. Az Alapítvány célja, hogy a bálon összegyűlt összegből ezeket véradókat segítse, hogy megfelelő táplálék kiegészítőkkel, esetleg gyógyszerrel segítse a vérszegénység leküzdését.

shutterstock_69039391


Első a kivizsgálás


Magát egészségesnek tartott ember természetesen elmehet vért adni, akár rendszeresen is. Először a jelentkezőt orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd különböző laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek, hogy nincs-e esetleg kizáró betegsége. Csak azután lehet valakiből véradó, ha mindent rendben találtak nála a kivizsgálás során.

Vérszegényen nem adhat vért, előbb a vérképet rendezni kell


A vérszegénységnek több oka van (autoimmun, vesebetegség, felszívódási zavar, helytelen táplálkozás, fokozott szükséglet, vérvesztés), azonban egyik esetben sem engedélyezett a véradás, hiszen az önzetlen véradót nem lehet egészségében károsítani.
Az anémia - azaz a vérszegénység- esetén a vérben a normálisnál alacsonyabb a hemoglobin szintje, mely a friss oxigén szállításáért lenne a felelős.


Már az enyhe vérszegénységnek is vannak tünetei:

• fáradékonyság
• szédülés
• sápadtság
• koncentrációs zavarok
• hajhullás, köröm töredezés

Természetesen a súlyosabb vérszegénységnek a tünetei határozottabbak, sőt, akár ájulással is járhat.

Dr. Szélessy Zsuzsanna szerint már az enyhe tünetekkel is érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni, aki egy egyszerű vérvétellel felállíthatja a diagnózist. Amennyiben bebizonyosodott a vérszegénység ténye, fontos a kiváltó okok tisztázása, mivel annak alapján lehet elkezdeni a megfelelő terápiát. Szerencsére általánosságban egy jól gyógyítható betegségről van szó, viszont ehhez rendszeres orvosi konzultáció szükséges, aki gyógyszerrel, életmódbeli tanácsokkal segíti a vérkép rendezését, hogy az illető is véradó lehessen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.