Szifiliszkezelés és halvaszületés

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2011. június 17. 11:16
A The Lancet Infectious Diseases című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint sok szegény országban a gyermekhalálozás egyik vezető oka a szifilisz, ezért a szülés előtti szűrés és az anya kezelése az újszülöttkori és gyerekkori túlélés javításának egyik legköltséghatékonyabb módja lenne.

A terhesség alatt elvégzett olcsó és egyszerű szifiliszteszt, majd a betegség kezelése megelőzné az emiatt bekövetkező újszülöttkori halálozások, valamint a halvaszületések több mint felét.

A The Lancet Infectious Diseases című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint sok szegény országban a gyermekhalálozás egyik vezető oka a szifilisz, ezért a szülés előtti szűrés és az anya kezelése az újszülöttkori és gyerekkori túlélés javításának egyik legköltséghatékonyabb módja lenne.

Világszerte minden évben mintegy 2 millió várandós nő fertőzött szifilisszel, közülük 1,2 millióan a magzatnak is átadják a fertőzést, aki ennek következtében már a méhen belül meghalhat vagy kis súlyú koraszülött lehet. A szakértők becslése szerint évente mintegy egymillió baba hal meg veleszületett szifilisz következtében.

terhes111

Mint Sarah Hawkes kutatásvezető, a University College London munkatársa elmondta: egy körülbelül 1-1,5 dollárba (200-300 forint) kerülő standard vérteszttel kiszűrhető lenne a szifilisz a várandós anyáknál, majd egy olcsó antibiotikummal, penicillinnel gyógyítható a betegség. Hawkes és munkatársai tíz tanulmány adatait elemezték újra, melyekbe összesen 41 ezer várandós nőt vontak be. A tanulmányok eredménye azt mutatta, hogy a szifilisz terhesség alatti szűrése és kezelése 54 százalékkal csökkentette a perinatális halálozás - vetélés és halvaszületés - arányát.

A szifilisz gyógyítható betegség, amelyet a Treponema pallidum elnevezésű baktérium okoz. Szexuálisan átadható fertőzésről van szó, mely a magzatra is átkerülhet a terhesség alatt az anyáról. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente 12 millió új szifiliszes eset van, a fejlődő országokban a várandós nők 3-15 százaléka fertőzött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.