Az életmód befolyásolja a mellrák kialakulását

daganat
PUBLIKÁLÁS: 2010. október 18. 00:00
A testsúly és az alkoholfogyasztás befolyásolja a kockázatot, derült ki az amerikai, a brazil és a kínai adatokból.

A testsúly és az alkoholfogyasztás befolyásolja a kockázatot, derült ki az amerikai, a brazil és a kínai adatokból.

Az amerikai lakosság körében csaknem kétszerese a mellrákos esetek aránya a brazíliaihoz képest, a kínaiaknál pedig csak harmadannyi a beteg, állatja az Amerikai Rákkutató Intézet (AICR) statisztikája. Dél-Amerikában 100.000 nőből mindössze 44-nél diagnosztizáltak mellrákot 2008-ban. Az életkori adatokat rögzítve az Egyesült Államokban ugyanennyi nőből 76 betegedett meg.

Az egyenlőtlenséget okozhatja részben az is, hogy az Egyesült Államokban több embernél ismerik fel a betegséget, de a szakértők szerint az életmód lehet leginkább ludas a gyakoribb mellrákos eseteknél.

Kockázati tényezők

Tanulmányok rámutattak, hogy a túlsúly, az alkoholfogyasztás, a fogamzásgátló tabletták, a hormonpótló terápiák, a gyermektelenség és a késői (35 év feletti) gyermekvállalás növelheti a mellrák kockázatát, olvasható a MedlinePlus oldalán. Aki nem szoptat, szintén veszélynek teszi ki magát az AICR jelentése szerint.Sajnos vannak olyan tényezők is, melyeket nem lehet befolyásolni: az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a génmutációk, a családban előforduló melldaganatok, a sűrűbb emlőszövet, a korai menstruáció vagy a kései menopauza, állítja az Amerikai Rák Szövetség.122381A kockázatok csökkentése

Szerencsére, a kutatási eredmények erőteljesen alátámasztják azt, hogy egészséges életmóddal csökkenteni lehet a kontrollálhatatlan kockázati tényezők szerepét. A Rákkutatási Világalap (World Cancer Research Fund) azt a következtetést vonta le, hogy az Egyesül Királyságban fellelhető mellrákos esetek 40 százalékát meg lehet előzni egyszerűen az egészséges testsúly megtartásával, a kevesebb alkoholfogyasztással és a több testmozgással.

Az AICR hasonló következtetést vont le az amerikai nőkkel kapcsolatban is. A kutatási eredményeket alátámasztja az amerikai és brazil nők statisztikai adatainak összehasonlítása. A számokból kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több az elhízott felnőtt, mint Brazíliában. Többet is isznak és kevesebbet mozognak. Az USA-ban csak a kismamák 74 százaléka szoptat, míg Brazíliában ez az arány 93 százalék a La Leche Liga adatai szerint.

A nők beszéljék meg mellrákkal kapcsolatos kockázati tényezőiket a háziorvosukkal. Amennyiben lehetséges, minden kismama szoptasson. A fogamzásgátló tablettát érdemes teljesen elhagyni, vagy minimalizálni. Ugyanez érvényes a hormonpótló terápiára is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.