Celeb

VV Fanni-ügy: A genetikusok megerősítették, ezt találták B. Lászlónál

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

Újabb tárgyalási napot tartottak az eltűnt, meggyilkolt celeblány ügyében, s lapunk újabb megdöbbentő információk birtokába jutott. 

Novozánszki Fanni gyilkossági ügye a tőle származó DNS-ek körül felmerült kérdések tisztázásával folytatódott ma délelőtt, a Fővárosi Törvényszéken. A genetikus szakértők fenntartották és megerősítették szakvéleményüket, miszerint

a vádlott bérelt kocsijában talált kötélen Fanni vére, a vádlott mosógépében pedig Fanni hajszála található.

A szakértők mellett három tanút is beidézett a bíróság, köztük VV Fanni két barátnőjét, S. Fannit és B. Erikát, ám a vírushelyzetre való tekintettel Dr. Farkas Gabriella bírónő engedélyezte a távolmaradásukat, lévén S. Fanni időközben kismama lett. Így a két barátnő meghallgatása tolódik, ahogy annak a tanúnak a meghallgatása is, aki korábban azt állította, hogy Novozánszki Fanni az eltűnésének másnapján fodrásznál járt.

S hogy az elmaradt tanúbizonyítások rövid időn belüli bepótolása után milyen megdöbbentő fordulatra készül a bíróság, arról a Bors napilap keddi lapszámában és BorsOnline-on olvashat. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók