Utálják a fotósokat George Clooney ikrei

Utálják a fotósokat George Clooney ikrei

George Clooney
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 13. 10:00
Olyan ritkán látni a gyerekeket, hogy még a paparazzik sem ismerik fel elsőre őket. Igaz, az ifjú Cloo­ney-k sem rajonganak a vakuért.
kbv

Évek óta nem volt olyan híres pár, aki Amal és George Clooney-hoz hasonlóan szemérmesen takargatta a magánéletét. A sztárpár még tavaly júniusban született ikreit, Ellát és Alexandert is úgy rejtegeti mindenki elől, mintha legalábbis szörnyszülöttek lennének. Pedig a másfél éves kicsik nagyon is édesek és szuperegészségesek. A paparazziknak most New Yorkban sikerült őket és édesanyjukat lekapni, ahogy egy-egy mackóval a kezükben durcásan kilépnek az utcára.

A túlzott titkolódzás egyébként azért is teljesen érthetetlen, mert épp ez az oka annak, hogy az amerikai újságok, valószínűleg jobb híján, kénytelenek folyamatosan olyan hírekkel előállni, amiknek talán a fele sem igaz.

November elején például arról cikkeztek a lapok, hogy a sztárpár titokban válik. Ezt arra alapozták, hogy egy bennfentes szerint a negyedik házassági évfordulóját nem töltötte együtt az ügyvédnő és a színész.

Míg Amal New Yorkban él és dolgozik, Clooney-t jelenleg Los Angelesbe szólítja a dolga. Aztán korábban ott volt Harry herceg és Meghan Markle májusi esküvője, amiről egy meghívott azt mesélte, hogy Amal végig csendes volt és rosszkedvű, s már készen is voltak a válásról szóló hírek.
Nos, a most megjelent, babás fotókon már nyoma sincs ennek a szomorúságnak. Amal még úgy is mosolyog, hogy nyilván több tucat paparazzi várta a ház előtt. Csak a kicsik veszik zokon a túlzott érdeklődést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.