Celeb

Tóth Gabi felkarolta Agárdi Szilvit

L. P.

Létrehozva: 2021.01.26.

Álmai munkáját szeretné megkapni Agárdi Szilvi, ám ehhez még több követőre van szüksége közösségi oldalán. Híres véleményvezérektől azt kérte, hogy segítsenek a toborzásban, ám a legtöbben válaszra sem méltatták.

Forrás: Bors

Agárdi Szilvi még ugyan nem kapta meg álmai munkáját, de nagyon bízik benne, hogy összefogással sikerült megszereznie. Ezzel olyan vágya teljesülhet, amiről eddig csak álmodozni mert.

Még nem beszélhetek róla részletesen, mert még meg sem kaptam a munkát. Először a követőtáboromat kell felhúznom. Fontos, hogy aktív követőim legyenek – magyarázta a Borsnak Agárdi Szilvi, majd elmesélte el, honnan kért segítséget először.

Furcsa az egész, mert először azokra az influenszerekre írtam rá, akik hirtelen nagyon népszerűek lettek. Naivan azt gondoltam, hogy ők segítenek ebben, hisz nem kérnék ilyet, ha ez nem egy komoly és értékes dolog lenne számomra. Ami meglepett, hogy volt, hogy vissza sem írtak, de aki igen, az is nemleges választ adott – mesélte a gyengénlátó lány, akit hideg zuhanyként ért a reakció. De nem mindenki volt ilyen kegyetlen.

Tóth Gabi aranyos volt, ahogy ráírtam, azonnal megosztotta a profilom. Pedig nem szoros a kapcsolatunk, vele kon­certeken találkozunk, és csak néhány szót váltottunk. De Iszak Eszti, Balázs Andi és Gelencsér Timi is segített. Ők is arra kérték a saját követőiket, hogy kövessenek engem is – mondta a Voice-ból ismert Agárdi Szilvi, aki nagyon hálás azért, hogy kolléganői összefogtak érte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián