Celeb

Volt menedzsere nem kertel: Tóth Andi a saját maga ellensége

Bors

Létrehozva: 2021.03.05.

Azért nincs menedzsere, mert eddig valamennyi csak meglopta – állította Tóth Andi számos interjúban. Az érintettek eddig nem reagáltak, de a Bors megkérdezte az egyik szakembert, ő miben látja a szakításuk okát. 

15 évesen robbant be a hazai könnyűzenei életbe, az X–Faktor megnyerése után számtalan fellépés várta, mégsem sikerült stabil karriert építenie Tóth Andinak. Többet hallunk róla botrányai, konfliktusai, durva beszólásai és lenge öltözéke kapcsán, mint a slágerei okán. Interjúiban rendre elmondja, hogy kollégáihoz képest nehezített pályán mozog, mert egymaga építi a karrierjét, nincs menedzsere, igaz nem is kell neki, mert mindenki csak lehúzta. 

– Nemhogy segítettek, az utolsó bőrt is lehúzták rólam, és megloptak – nyilatkozta nemrégiben a Borsnak. Az ember próbálkozik a harmadik, negyedik, ötödik menedzsmenttel is, de amikor rájön, hogy a legtöbb a fizetése nyolcvan százalékát lenyúlja, és ott tart, hogy se munkája, se pénze, hogy az albérletét fizesse, akkor lépnie kell. 

A Bors megkereste az énekesnő egyik volt menedzserét, Spaics Igor marketing-reklám és média szakembert, aki hosszú évek óta dolgozik együtt neves márkákkal, valamint előadókkal. Amikor szembesítettük Andi szavaival, nem volt meglepve, ő is hallotta a nyilatkozatokat. 

– Andit 2016-ban ismertem meg, az akkori A Dalban Berkes Olivér menedzsere voltam, együtt kerestük meg Andit, hogy van-e kedve duettet énekelni – nyilatkozza lapunknak a szakember.

– A közös munkánk jól indult, bár még mielőtt szerződtünk, javasoltam neki, hogy nézzen körül a “menedzserpiacon", és úgy válasszon engem, ha ezek alapján is engem akar, de közölte, ő nem keres mást, velem képzeli el a szakmai jövőjét. Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nehéz lesz vele együtt dolgozni. Andi nagyon határozott nő, talán túlságosan is az. Nem hallgat az idősebbre, a tapasztaltabbra, sem a szakmára, emellett rendkívül bizalmatlan, alapból azt feltételezi, hogy át akarják verni. Pedig nem kevés jó ember volt körülötte, senki sem akarta -a szavaival élve- “lehúzni". 

A menedzser szerint Tóth Andi karrierjét valójában csak egyvalaki gáncsolja – saját maga.

Andi legnagyobb ellensége saját maga. Szomorú ezt kimondani, de így van. – magyarázza a menedzser. – A tehetséghez nem fér kétség, sőt azt mondanám, szuper tehetséges énekesnő, de az előrejutása esetleges. Nem tudatos amit csinál, ösztönből teszi, amit tesz, így nagyon nehéz lesz stabil karriert építeni. Van az a piaci szegmens, ami ideig-óráig támaszt adhat neki, vagy a siker illúzióját keltheti, de neki tudatos építkezéssel teljesen máshol lenne a méltó helye. Természetesen drukkolok neki, hogy sikerüljön megvalósítania az álmait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában