A rajongóknak is bejön – Újratervezi önmagát Tóth Andi

A rajongóknak is bejön – Újratervezi önmagát Tóth Andi

zene
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 27. 09:30
A rossz idő ellenére is színpadra állt a fővárosi Fröccsteraszon lelkes rajongói előtt az énekesnő. Tóth Andi a pandémia alatt végig reménykedett és gyakorolt. Bízott a visszatérésben.
B. E.

Tóth Andi a járvány alatt sem hagyta abba a munkát, hiszen folyamatosan dolgozik új lemezén. Mégis, mindennél jobban várta a Pünkösd hétfőt, amikor végre újra színpadra tudott állni a budapesti Deák téren.

Nem jöttek el sokan, de nem is számítottunk nagy tömegekre. A barátaimmal végig imádkoztunk, hogy ne essen az eső, bár személy szerint én már a viharban is felléptem volna.Azt pedig isteni jelnek tekintem, hogy pont fél órával a koncert kezdete előtt állt el, majd fél órával a koncert vége után kezdett el újra esni – mesélte a Bors érdeklődésére Andi a hétfői koncertről, ami szerencséjére pont a korlátozások feloldásának napjára esett. Így már semmi se állíthatta meg abban, hogy másfél év után végre újra a színpadra álljon.

Ez volt a tökéletes visszatérés, újrakezdés. Ferivel, aki gitáron kisért, a pandémia alatt is folyamatosan próbáltunk, hátha eljön a nap, amikor színpadra léphetünk. Másfél éve nem volt akusztikus koncertünk és ez már elmondhatatlanul hiányzott. Jó dolog elmenni a különböző haknikra, de ez az igazi – mondta lelkesen az énekesnő, aki saját elmondása szerint éppen újratervezi önmagát.

Szeretnék egy zenekart, de nem a szó klasszikus értelmében. Elindultam egy elektronikus vonalon, így maximum egy elektronikus dob és egy szinti kéne mellém, de erre még csak idén kezdtem el rápörögni. Most újratervezem magamat, ami szerencsére a jelek szerint a rajongóknak is bejön – fűzte hozzá Andi, akit egyre többször fogunk tudni élőben is látni, ha beindulnak a klubkoncertek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.