A Bors mindennap érdeklődik, és olvasóinak azonnal beszámol Balázs Fecó állapotáról, amely több mint egy hete változatlan. Lapunk úgy tudja, a tizedik nap környékén jár az énekes, amit lélegeztetőgépre kapcsolva, mesterséges kómában tölt.
Az utolsó információm az, hogy stabil, de változatlan az állapota. De ma még nem értem el a feleségét, nem tudok semmit. Csak remélni tudom, hogy ez nem jelent semmi rosszat, csak azt, hogy nincs számottevő javulás, ami nyilván egy idő után szintén aggasztó tud lenni
– mondta kissé gondterhelt hangon DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila, aki Fecó és felesége, Imola jó barátja, így elsők között értesül a zenésszel kapcsolatban mindenről.
Úgy tudni, Balázs Fecó november 14-én saját maga ment be a kórházba, s előtte még felhívta a lemezlovast, hogy tudassa vele, elkapta a koronavírus. Másnap, a következő hívást azonban a DJ már Imolától kapta, aki rossz híreket közölt. Fecó azóta nincs magánál, mélyaltatásban tartják, s lélegeztetőgépre kapcsolva harcol a betegséggel.
A 69 éves zenész vérplazma-terápiát kap a kórházban, amivel igyekeznek levinni a vírus szintjét a szervezetében. A plazmát pedig olyanok adományozzák, akik már kigyógyultak a vírusból, és a vérük gazdag az ellenanyagban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.