Szexkönyvet írt D. Tóth Kriszta

D. Tóth Kriszta egy szexuális aktussal kezdi új regényét. A híradósból lett írónő felkészült arra is, hogy az olvasók vele azonosítják majd a főszereplőt. De erről szó sincs. Kriszta a mai negyvenes nők lelki világát szeretné bemutatni.
D. Tóth Kriszta egy szexuális aktussal kezdi új regényét. A híradósból lett írónő felkészült arra is, hogy az olvasók vele azonosítják majd a főszereplőt. De erről szó sincs. Kriszta a mai negyvenes nők lelki világát szeretné bemutatni.

„Ott fáj neki legjobban a szeretkezés, ahol szárkapocscsontján vége az ágyba fúródott, amikor a férje lökött rajta egyet. Meg volt róla győződve, hogy Tomi igazán csak hátulról szereti. Hiszen minden alkalommal addig ügyeskedik, amíg a végén fölé kerül. Mint minden pasi, biztos ő is úgy érzi magát leginkább férfinak” – ezzel a merész felütéssel indul D. Tóth Kriszta legújabb regénye, A húszezer éjszaka, mely Szomjas Helga, egy negyvenes nő házasságába, elfojtott vágyaiba és a női szerepek nehézségeibe enged betekintést.

Ám mielőtt bárki azt gondolná, hogy Kriszta – mint legutóbbi regényében a Jöttem, hadd lássak című írásban saját tapasztalatait és élettörténetét vetette papírra, most egy kitalált, átlagos negyvenes nő életének nehézségeit vetette papírra.

– Fontos hangsúlyozni, hogy ez a regény nem rólam szól, nem a saját traumáimról, küzdelmeimről. A generáció problémáit ugyanakkor jól ismerem, bár én még csak 39 éves vagyok, elég végignézni az ismerősökön, hogy lássam, milyen sokan vívják ugyanazt a harcot. Próbálnak együtt maradni a társukkal, megfelelni az elvárásoknak, keresik a harmóniát, és valamiért észre sem veszik, hogy elveszítették a közös hangot, már nem értik egymás nyelvét – magyarázta Kriszta, aki szakirodalommal is alátámasztotta regényének mondanivalóját.

Mint mondta, senkinek sem szeretné megmondani, mit kezdjen a saját életével, de az önértékelésükben megrekedt harmincas-negyvenes családanyák közül sokan magukra ismerhetnek a történetben. Krisztának meggyőződése, hogy ahhoz, hogy hitelesen tudja bemutatni egy mai negyedik x-et megélő nő érzelmeit, addig a szexualitás sem hiányozhatott a sorok közül.

– Egy házasság, egy női sors bemutatásához elkerülhetetlen, hogy a testiségről, és a női testkép változásairól, a női orgazmusról beszéljünk, hiszen a szexualitás része egy kapcsolatnak. A húszezer éjszaka azonban nem a szexről magáról szól, mint mondjuk a Szürke ötven árnyalata című regény, hanem az életről magáról. Attól, hogy engem híradósként ismertek meg, íróként miért ne foglalkoztathatna ez a téma – fogalmazott Kriszta.

Férje nem tudja elolvasni

Mivel D. Tóth Kriszta párja, Alex angol származású és anyanyelvű is, még nem tudta betűről betűre elemezni felesége fantáziadús regényét. – Alexnek már bemutattam a karaktereket, nagyjából tudja, miről szól a regény, de mivel nem tud magyarul, az olvasásra még várnia kell. De amint lesz rá lehetőség, a kiadómmal azt tervezzük, hogy a kötetet lefordíttatjuk, így akár külföldön is megjelenhet – tekintett a jövőbe az írónő.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors