Celeb

Dagad a botrány: Hazudtam! - mindenkit sokkolt Szegedi Fecsó exének vallomása

Bors

Létrehozva: 2021.07.17.

Szegedi Fecsó exbarátnője, Bea az Instagramon tálalt ki.

Hazugságáról vallott Szegedi Fecsó exbarátnője, Bea. A szőke szépség Instagram-oldalán írta le, hogy harag van benne, és bántani akarta volt párját, ezért nem mondott igazat.

Szeretem még és bosszúból, hirtelen felindulásból csináltam, mert már megint a sok jóindulatú ember felhergelt. Napokon belül felfüggesztem az Instám, mert olyan dolgokat teszek és bántok meg másokat, és kihozzák belőlem ezt az undorító énem, ami nem is én vagyok! Ne haragudj rám, hogy megint mocskoltalak alaptalanul - fogalmazott Insta-sztorijában Bea, hozzátette, soha senkit nem fog úgy szeretni, mint Fecsót. 

Egyébként akkor nem mondhatott igazat a szőke szépség, amikor korábban azt írta, Fecsó mellett züllött a legtöbbet.

Erre reagált ugyanis közösségi oldalán az milliomos üzletember:


Mondtam kritikát, de azt kultúráltan tettem, és soha nem léptem át egy határt. És nem is fogok. Már csak a gyerekek miatt sem. Az alpári nyilatkozatokkal az ember csak maga alatt vágja a fát - reagált az egészre Fecsó, aki Bea vallomását is megosztotta az oldalán.

Mint ismert, a páros azután ment szét, hogy korábban felröppent: Fecsó megcsalhatta a barátnőjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471013
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142152_auto_resized.jpg
vg.hu

A Burger King tovább terjeszkedik Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471013
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471013
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók