Celeb

Straub Dezső tiszta vizet öntött a pohárba

Bors

Létrehozva: 2021.11.18.

Több pletyka is szárnyra kapott az utóbbi időben Straub Dezsővel és a korábbi munkahelyével, a Vidám Színpaddal kapcsolatban. Többek között, hogy elalszik a próbákon, illetve hogy festeti a haját.

Forrás: © borsonline.hu minden jog fenntartva!

Straub Dezső lassan 50 éve nevetteti a közönséget. Számtalan szereppel és rendezéssel a háta mögött most furcsa pletykák kezdtek el terjengeni róla. A Jászai Mari-díjas színész vállalta, hogy a Bors hasábjain keresztül önt tiszta vizet a pohárba.

Hogy elfordult-e, hogy elaludtam? Igen, de ha ennyire megjegyezték a kollégák, akkor még biztosan horkoltam is, pedig azt csak királydrámákon szoktam, akkor is szigorúan csak ha nézőként vagyok jelen – kezdte lapunknak Straub.

A hír tehát igaz, ugyanakkor a válasz nem ilyen egyszerű. A színész elmagyarázta, hogy egyes esetekben a rendező részéről életszerű lehet egy kis szunyókálás a nézőtéren.

Ami a próbák nagyrészét kiteszi, az a civil néző számára megtanulhatatlannak tűnő, hatalmas szöveg mennyiség begyakorlása. Az ilyen, olykor hosszúra nyúló próbarészek alatt a rendezőnek „szabadprogram” van, hisz a szöveg memorizálásához az ő instrukcióira nincs szükség. Számára ilyenkor van pisiszünet, kávészünet, a másnapi próbatábla átírása vagy adott esetekben egy kis szunyókálás.

– Ekkor a rendezőasszisztens kezében van a staféta. Ha kell, ötször is átpörgetik egy egy darab szövegét.

Volt, hogy elszunyókáltam, szóvá is tették – tette hozzá Straub Dezső.

Mint felidézte, egyszer a szépemlékű Böröndi Tamás is megállította a folyosón és feltette fel neki a kérdést: „Juci azt mondta, hogy elaludtál próba közben. Igaz?” A színész teljes természetességgel válaszolt, hogy „Igen, és?”.

Egy másik pletyka is felröppent az utóbbi időben Straubról, ami már nem is annyira mendemonda, hiszen Tallós Rita kimondott szavairól van szó. A színésznő nemrégiben azt nyilatkozta, nem tud komolyan enni egy olyan férfit, aki 70 évesen hollófeketére festi a haját. Straub jót nevetett a fenti kijelentésen és szellemesen úgy reagált: – Ha lenne kardom, most biztos beledőlnék. Tallós Rita nem tud komolyan venni? Mi lesz így velem? 

Akárhogy is, Straub bevallotta: ősz haját valóban festi, ráadásul régi barátja miatt.

Egy éve hagyott itt minket Böröndi Tamás, akivel 35 év alatt főszerep-párosok özönét játszottuk. Tomi olyan szerencsés alkat, hogy egy ránc nem volt rajta. Mindemellett se nem őszült, se nem hullott a haja. A színpadon a köztünk lévő 3 év korkülönbség sokkal többnek tűnt. Tomi ragaszkodott hozzá, hogy fessem be a hajam, mert azt mondta, nem hajlandó a színpadon egy nagypapával harcba szállni egy nőért. És milyen igaza volt – nyilatkozta a Borsnak Straub Dezső, aki rátett még egy lapáttal és elárulta: haját nem csak befestették, hanem „dúsították” is.

Az elöl elhagyott hajszálakat egy zseniális dotornénivel az oldalt, hátul dúsan növő sajátokkal pótoltuk. Azóta ez nagyon zavar, mert 20 év után újra a szemembe lóg a hajam – mondta tettetett bosszúsággal Straub.

A pletykák tehát igazak, de a színész számos másikat is tudna magáról mondani. A jelenlegi helyzetet megpróbálja viccesen, önironikusan, amolyan „straubosan” felfogni és derűsen tekint a jövőbe.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713618
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról