Michael Crichton író már évekkel korábban papírra vetette a széria ötletét, ám a producerek kezdetben nem láttak sikert az ötletében, így a forgatókönyv évekig az íróasztalfiókjában lapult.
Jól példázza, hogy mekkorát tévedtek, hogy a sorozat tizenöt éven keresztül futott és valóságos lavinát indított el, debütálása után gombamód szaporodni kezdtek a kórházsorozatok. Az életveszély, a drámai küzdelem, a sok vér, a szívszorító történetek megspékelve a szereplők napi gondjaival, emberi harcaival telitalálat volt. És még egy csavar: a főbb szerepeket viszonylag ismeretlen színészekre bízták.
– Már az első forgatási napok előtt hetekig gyakoroltuk a mozdulatainkat, hogy profinak tűnjünk, de ez nem volt könnyű. Elképesztően esetlenek voltunk és a látványt sem bírtuk. A szakemberek minden forgatáson ott voltak, de így is bőven maradtak bakik a jelenetekben. Egy-egy jelenet próbája közben megszokott volt az ájulás, az öklendezés, a hányás. Azt nem árulom el, ki tartja a rekordot, de külön személy volt arra, hogy felmosson minket a padlóról – anekdotázott később Green doktor, vagyis Anthony Edwards.
A forgatásokon egyébként többhektoliternyi művért használtak el, aminek tárolására külön kamiont tartottak fenn. A szereplők azonnal népszerűek lettek, a bankszámlájuk is szépen hízott, de csak kevesen tudták hírnevüket kamatoztatni.
A Ross doktort alakító George Clooney futotta be a legfényesebb karriert, Hathaway nővér megformálója pedig sikeres sorozatszínész lett. Az azonban vitathatatlan, hogy 1994-től 2009-ig, a Vészhelyzet sugárzási ideje alatt többmillióan ültek le a tévékészülékek elé, hogy nyomon kövessék a legnagyobb chicagói kórház sürgősségi osztályának életét.
Az évadok előrehaladtával azonban sok újdonságot már nem tudtak nyújtani az írók, a szereplők is állandó körforgásban voltak, a nagy kedvencek távoztak a stábból, a történetek kezdtek ellaposodni, ezért az alkotók úgy döntöttek, befejezik a munkát. A búcsúepizódba a kedvenc karakterek is visszatértek.
– Csak hálás lehetek azért, amit a Vészhelyzettől kaptam. Életem legjobb döntése volt, hogy igent mondtam Ross doktor szerepére – mondta az utolsó csapó összezárásakor Clooney.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.