Celeb

Radics Gigi: képes vagyok órákig gyönyörködni a kislányomban

Bors

Létrehozva: 2021.03.12.

Radics Gigi csak a fellépésekre hagyja magára lassan fél éves kislányát.

Forrás: Facebook

Minden erejével A Dal 2021-es fináléjára készül Radics Gigi. A nézők a legjobb nyolc magyar dal közé juttatták Egy vagy velem című dalát.

Teljesült a vágya

– A műsorban való szereplés méltó visszatérés számomra a gyermekem születése után. Bella minden időmet és gondolatomat lefoglalja, nagyon élvezem az anyaságot. Viszont az is jó érzés, hogy szombaton ott állhatok a döntőben. Ez pont az a cél, amire vágytam! – mondta a Metropol-nak Gigi.

Bella az első

Természetesen Bella mindenben prioritást élvez. Ahova lehet, mindig viszem magammal, a pandémiás helyzet miatt azonban A Dal stúdiójába nem kísért még el. Aggódó édesanya vagyok, ezért nem szívesen hagyom magára a kicsit, jóllehet, tudom, hogy otthon, édesanyámmal teljes biztonságban van. Amikor a stúdióban vagyok, általában fél óránként felhívom anyut, hogy ugye minden rendben Bellával? Mindig megnyugtat, hogy igen, ráadásul Bella nagyon szeret a nagyszüleivel lenni. Munka után pedig rohanok haza hozzá, és képes vagyok órákig gyönyörködni benne – árulta el.

Jubileumra készül

2022-ben lesz tíz éve, hogy Radics Gigi megnyerte a Megasztárt.

Nincs okom panaszra, úgy érzem, csaknem mindent elértem a szakmában, amit szerettem volna. Persze, mindig van feljebb, és sok tervem van még, de összességében elégedett vagyok– fogalmazott Gigi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián