Celeb

Radics Gigi: Amióta édesanya vagyok, csak még inkább a szívemen viselem a védtelen gyermekek sorsát

Bors

Létrehozva: 2021.05.06.

Forrás: Ripost

Az énekesnő számára a járvány alatt is fontos, hogy hírnevét jótékony célokra használja. Amióta édesanya, még inkább előtérbe helyezi a gyerekek sorsát.  Újra értünk énekelnek a legnagyobb magyar sztárok a TV2-n ugyanis május 30-án, gyereknapon tér vissza a Neked énekelek című jótékonysági műsor.

Árvákon segítenek

A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd adományokat, miközben olyan hazai sztárok szórakoztatják a nézőket többek között, mint Leslie Mandoki, Demjén Ferenc, Miklósa Erika, Janicsák Veca, Horváth Charlie, Tóth Vera és Radics Gigi.

Megrendült Gigi

Az énekesnő tavaly októberben adott életet kislányának Bellának, így egy percig se habozott, hogy elfogadja a felkérést, ezzel megsegítve azokat a gyerekeket, akik félárvák, árvák lettek a világjárvány miatt.

Mindig a szívemen viseltem a védtelen gyermekek sorsát, de amióta édesanya vagyok, ez az érzés még inkább felerősödött. Már tavaly is felléptem a gálaesten, akkor még kismamaként, és most sem gondolkodtam egy percig sem, főleg, amikor megtudtam, hogy a koronavírus árváin segíthetek a zenésztársaimmal. Egy szülő elvesztése felfoghatatlan tragédia, a hiányukat semmi és senki nem pótolhatja. Nekünk, ismert embereknek az is a feladatunk, hogy kiálljunk a nehéz sorsú embertársainkért és ilyen helyzetekben rögtön segítő kezet nyújtsunk – fogalmazott a Metropolnak a sztár.

Kollégák közt

A nagyszabású gálaműsor próbái már el is kezdődtek, ahol Gigi közel egy év kihagyás után találkozott számos, számára kedves, rég nem látott kollégával.

– Bella születése és a koronavírus-járvány miatt régóta nem találkoztam a pályatársaimmal, a próbán viszont végre sokakkal összefuthattam. Nagyon jó érzés volt, olyan, mint egy osztálytalálkozó. Mindenki megsínylette ezt az egy évet, a koncertmentes életet, mégis úgy köszöntöttük egymást, mintha tegnap váltunk volna el. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy reméljük, hamar visszatérhetünk a színpadra a közönséghez – mondta bizakodóan az énekesnő.

Várkonyi Andrea visszatérhet

A jótékonysági est azért is különleges, mert hosszú idő után visszatér a TV2 képernyőjére Várkonyi Andrea. A műsorvezetőnő társai pedig Stohl András és Till Attila lesznek a gálaesten.

Alapítvány segíti a gyerekeket

A koronavírus-járvány harmadik hullámában sajnos többszáz gyermek vesztette el egyik, vagy mindkét szülőjét.

Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt. A szervezet nagykorúvá válásukig támogatja őket anyagilag, amíg szakmát, vagy diplomát szereznek.

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács segítségével a felajánlások fogadása – a tavalyi műsorhoz hasonlóan – idén is a „Nemzeti Összefogás” vonalán, illetve számlaszámán történik. A TV2 jótékonysági műsorában érkezett felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel