Celeb

Rácz Gergő: Megviselt a hűtlenségem

Bors

Létrehozva: 2020.02.17.

Vezeklésből írta a Mostantól című dalt Rácz Gergő. A 43 éves énekes rengeteget tanult egy félrelépésből, és ma már tisztes családapa. 

Forrás: Csányi Kriszta

Kendőzetlenül vallott titkáról Rácz Gergő A Dal 2020 színpadán. Megdöbbentő őszinteségével beszélt, illetve énekelt korábbi hűtlenségéről a Mostantól című számában. Duettjét Orsovai Renivel a sikerműsor zsűrije is díjazta, a harmadik elődöntő legmagasabb pontszámával jutottak tovább a középdöntőbe. A műsor után Gergő a Borssal osztott meg részleteket a slágergyanús dal születéséről.

– Szerettem volna a lehető legőszintébben beszélni arról a témáról, ami, ha teljesen őszinték akarunk lenni, szinte mindanynyiunkat érint, még ha sokan nem is vallják be – kezdte Gergő, akinek a dala egy hatalmas pofonnal kezdődik.

– Én nem kaptam meg ezt a pofont fizikálisan a kedvesemtől, pedig megérdemeltem volna. Furcsán hangzik, de utólag visszanézve megviselt a hűtlenségem, rengeteget tanultam belőle. Reni szerepe kulcsfontosságú A Dalban, hiszen szerettem volna megmutatni a női oldalt, a zuhanást, amit a kedvesem élt meg, amikor színt vallottam neki. A legnehezebb az volt, hogy a szemébe nézzek az eset után – mesélte a most már boldog párkapcsolatban élő édesapa. 

A zsűritagok közül a pofon fontosságára Nagy Feró hívta fel a figyelmet, aki lapunknak elárulta, bár nem pártolja a fizikai erőszakot, egy pasi ilyenkor megérdemel egy-egy pofont. 

– A hűtlenség akkor jó, ha nem derül ki, de ha már kiderült, álljunk bele. A pofozkodást nem pártolom, egy férfinak eszébe se jusson egy nőre kezet emelni, bár fordítva sem jó szerintem. Én még nem kaptam sallert a feleségemtől, pedig lett volna rá pár alkalom, amikor megérdemeltem volna – mondta a női nem nagy tisztelője. 

Saját maga ellen versenyez Reni

Különös helyzetbe került Orsovai Reni. Az énekesnő ugyanis A Dal történetében először két dallal is bekerült a középdöntőbe, így a következő két hétben kvázi saját maga ellen fog versenyezni. 

A Mostantól című szerzemény mellett a Nene, későre jár című dalával is küzd az év legjobb magyar dala címért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132999_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Diósgyőr kupagyőztes focistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713259512
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713259512
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői