Celeb

Pécsi Ildikó: Imádtam Antal Imrével szilveszterezni

Fái

Létrehozva: 2018.12.31.

 Ha a szilveszteri kabarék kerülnek szóba, Antal Imre és Pécsi Ildikó párosát az elsők között említik. 

– Édes Imre! – sóhajtott Ildikó, amikor a közös kabarékról kérdeztük. – Csoda volt vele együtt dolgozni, és egyben nagy felelősség. Hihetetlen agya volt, fo­tografikus memóriája. Az egész forgatókönyvet tudta, a stáb minden tagjának feladatát, mindenkinek a szövegét. Innentől kezdve mint az őrültek készültünk, mert tudtuk, ha hibázunk, azonnal kijavít.

– Sőt már előre látta, ha valakinek egy s betű nem jutott eszébe, és súgott. De ezt min­dig kedvesen, sosem bántóan tette. Elképesztően művelt volt, csodálatosan zongorázott, és minden nyelven beszélt, ha kellett, ha nem – mo­solyodik el Ildikó. – Ha vele dolgoztam, mindig fetrengtünk a nevetéstől.

A Kossuth-díjas színésznőnek is elsőként A néma levente jut eszébe, amikor a kabaréjeleneteikről mesél.

– Például amikor lejöttünk a lépcsőn, szaladgáltunk körbe, és a sapkája beakadt valamibe. Ez véletlen volt, de benne hagyták, mert akkor is brillírozott. Olyanokat rögtönzött, hogy azt nem lehetett nevetés nélkül kibírni. Sosem felejtem el, amikor A néma leventét csináltuk, volt, hogy azért nem tudtunk dolgozni, mert röhögött mindenki. Annyira imádtuk! 

Pécsi Ildikó és Antal Imre együtt járta az országot közös estjével. Mindenhol telt ház vár­ta őket.

– Mindig ő vezetett, én meg olyan va­gyok, ha lehetőségem adódik, azonnal elalszom. Beültem hátra, vittem a kispárnámat, beszélgetni kezdtünk. Aztán elaludtam, de amint beértünk valamelyik városba, azonnal felébredtem magamtól. Egy-másfél órás előadásaink voltak, aminek mindig A néma levente volt a vége.

– Soha nem volt egymással semmi prob­lémánk. Fantasztikus zongoraművész volt, aztán rádiós lett, végül bekerült a televí­zió­ba, és ezzel a kabaré hőskorába is. Édes ember, mindig jólesik nézni a tévében, ha ismétlik. Szerencsére elég gyakran szokták.

Ők ketten nem csak munkatársak, barátok is voltak. Ahogy akkor a színésznő szerint az egész szakma.

– Olyan nem volt, hogy csak együtt dolgoztál valakivel. Élted az életed, játszottál színházban, önálló ested volt, mentünk forgatni, televízióba, ezerfélét csináltál, és ez egyben tartotta a szakmát. Imrével barátok voltunk, de akkor az egész szakma összetartozott. A munka kötött össze bennünket, mert annyi volt. Amikor már olyan nagy beteg volt, akkor is bejártam hozzá a kórházba. Az volt a szerencse, hogy nem tudta, mennyire beteg. Nem köszöntem el tőle, de nem is kellett. Tőle nem lehet elköszönni, mert még él. A színész nem hal meg, amíg beszélünk róla, amíg nézik. Ha előveszik A néma leventét! Aki nagyon hozzád tartozik, az nem megy el, az veled marad. Imre nem fájdalmat hagyott hátra, hanem önmagát.

Tíz éve nincs köztünk a ma­gyar televíziózás legszínesebb egyénisége, 2008. április 15-én halt meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról