Ovációval fogadták itthon a Mindenki Oscar-díjas magyar rendezőjét

Ovációval fogadták itthon a Mindenki Oscar-díjas magyar rendezőjét

Oscar-díj
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 08. 18:45
Deák Kristóf rendezőt nem rendítették meg a negatív kritikák, szerinte mindenki úgy értelmezi immár Oscar-díjas kisfilmjét, ahogy akarja. A Mindenki készítői és szereplői most még egy kicsit úszkálnak a sikerben.
Bors

Dübörgő telt ház várta a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában a hazatérő rendezőt és stábját, hiszen mindenki látni akarta a híres aranyszobrocskát. A sajtótájékoztatót  egy nem várt, de stílusos közjáték színesítette: a színpadon álló gyermekkórus a karnagy beintése ellenére nem adott ki hangot – pont úgy, mint a filmben. Aztán persze minden gyermek dalra fakadt. 

Udvardy Anna producer elmondta, a szobrocska mindig velük lesz, gyakorlatilag el sem engedik, örökre a kezükben marad.

– Ez a díj kötelez – magyarázta, majd átadta a szót Deák Kristófnak, aki a hosszú repülőút ellenére sem tűnt  egy cseppet sem fáradtnak. 

– Mindenkinek köszönöm, azoknak is, akiknek az üzeneteire még nem tudtam válaszolni – mondta Deák Kristóf, ki dicsérte kollégáit.

– Úgy gondolom, hogy a sikerünk egyik titka az, hogy kicserélhetetlenek a szereplők. Örülök, hogy beszélgetnek a filmről, ez is az érdeme, hiszen ki-ki gyökeresen más dolgokat is kiérthet belőle. Az alkotónak nem feladata, hogy megmagyarázza a filmet, de az biztos: a pedagógusokat semmiképpen nem akartam bántani. A fél családom pedagógus, a fejemet vették volna, ha ellenük készítek filmet. 

Mint ismert, a Haris Dorottya, Gáspárfalvi Dorka és Szamosi Zsófia főszereplésével készült alkotás a negyedik Oscar-díjas magyar film.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.