Celeb

Pokoli hónap van mögöttük: A férje tartja a lelket Ördög Nórában

Bors

Létrehozva: 2021.06.04.

Az új kisbolt nyitása körüli bonyodalmak megviselték a műsorvezetőt.

Forrás: Youtube

Már csak pár nap és megnyit Ördög Nóráék második kisboltja is Balatonakarattyán, ahol az első boltocska alaposan felborzolta a helyiek kedélyeit. A zajos és zsúfolt bolt miatt támadások, durva kritikák és epés megjegyzések zápora hullott az utóbbi időben a házaspárra, a helyiek még petíciót is írtak, hogy bezárják a boltot.

Nem minden alakult a tervek szerint

Nóri és Nánási Pál ennek ellenére pozitívan szemléli az életet, vágyják a kihívásokat, ám még ez a kettő sem elég sokszor ahhoz, hogy minden a tervek szerint alakuljon. Nóri erről a Hot magazinnak mesélt.

- Most nagyon sűrű minden, nem unatkozunk! - mondta Nóri, aki a TV2 új műsorát, a Totemet is forgatja, miközben az új bolt nyitásában is segédkeznie kell.

- Miközben felkértek a produkcióra, hamar kiderült az is, hogy a kisboltunkat át kell költöztetnünk egy olyan helyre, ahol kevésbé zavarjuk a szomszédokat. Hónapok óta keményen dolgozunk, gyakorlatilag minden egyszerre történik. Ahhoz, hogy meglegyen a család és munka egyensúlya, a logisztikában fekete öves szintre kellett lépnünk - mondta Nóri, aki Diósd és Akarattya, valamint a forgatási helyszínek között ingázik folyamatosan.

Már látják az alagút végét

- Megesik, hogy elfogy egyikünk energiája. Az a szerencsénk, hogy ez általában nem egyszerre történik, néhány nap csúszással fáradunk el, így tudunk egymás támaszai lenni. Van, hogy teljesen leeresztek, de akkor jön Pali és lelket önt belém. Ez fordítva is igaz. Az elmúlt egy hónap, ami mögöttünk van, pokoli kemény volt, minden szempontból. De már látjuk az alagút végét!  - fogalmazott a műsorvezető, aki a magazinban arról is mesélt, hogy hogyan tervezik a nyár további részét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”