Továbbra sem javul Bódi Margó állapota, aki hetekkel ezelőtt rosszul lett az egyik fellépésén. Mint azóta kiderült, az énekesnő nyakában elmeszesedtek az erek, ezért infúziós kezelést kapott. Az énekesnő a rendszeres gyógyszerszedés mellett egy arab szakács főzetével kúrálja magát.
– Tunéziában nyaraltunk nemrégiben, ahol Guszti összebratyizott a séffel. Egyik beszélgetésünk során megtudta, hogy beteg vagyok, ezért felajánlotta, hogy saját receptje szerint készít nekem egy főzetet. A különleges ital fokhagyma, héjas citrom, ásványvíz és valami darált falevélhez hasonló fűszerkeverékből áll. Pocsék íze van, tettem bele egy kis petrezselymet is, hogy elvegye a fokhagymaszagot, különben a Bódi meg sem csókol. Állítólag értisztító hatása van, leszedi a meszet – magyarázta Margó, aki a kúra ellenére egyelőre nem érez különösebb javulást.
– A tunéziai ember azt mondta, nem kell a gyógyszer, de én nem mertem elhagyni, amit az orvos felírt. A fülzúgásom meg a szédülések sem múltak el, bár már nem annyira intenzívek, mint egy hónapja. Tíz kilót fogytam, amióta gyötör ez a nyavalya, de nem érdekel, mert nagyon kemény csaj vagyok ám. Bírom én a strapát, mindent a családért, inkább én is hússzor felemelek bármit, minthogy a Guszti emelgesse. Megfogok egy zsák krumplit, a vállamra dobom, aztán leviszem a pincébe, a Bódi meg csak néz, hogy mi van veled, mama – magyarázta kacarászva Margó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.