Celeb

Műteni kellett Nagy Adrit: megint gyanús anyajegyeket távolítottak el róla - Fotó

Bors

Létrehozva: 2021.03.05.

Összesen körülbelül 180 anyajegy borítja az énekesnő testét, és nem először kellett kés alá feküdnie.

Forrás: Bors

Annyi anyajegy borítja Nagy Adri testét, hogy orvosai nem napozni sem engedik, és évente jár vizsgálatra, ugyanis érthetően retteg a bőrráktól. Kellett már eltávolítani a testéről gyanús anyajegyet, és most ismét kés alá kellett feküdnie.
Eltelt 8 hónap és újabb 3 anyajegy került le rólam, jelenleg várom a szövettani eredményeket, bár bízom benne, hogy ezúttal is negatív eredményt kapok – írta Adri, akinek csak a jobb lábáról két anyajegyet kellett eltávolítani. Korábban egyébként Doszpot Evelin is megküzdött ezzel, nála rosszindulatú melanómát találtak.

Fontos a rendszeres szűrés

– Szám szerint ez már a 6. gyanús anyajegyem amit eltávolítottak rólam és sejtéseim szerint nem az utolsó. Ehhez bőven hozzájárult a felelőtlen napozás és ritkább esetben igénybevett szolárium használat is, de fiatalon ki gondolja, hogy bármi baja eshet, főleg ha gyorsan és szépen barnul. Ha egy tanácsot megfogadtok tőlem, minden napozás alkalmával használjatok megfelelő fényvédőt arcra, testre egyaránt és természetesen kerüljétek a mesterséges barnulás lehetőségét!  írta az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...