Horrorbaleset érte a szexi DJ-t: métereket zuhant, sürgősen műteni kellett Kustánczi Liát

Horrorbaleset érte a szexi DJ-t: métereket zuhant, sürgősen műteni kellett Kustánczi Liát

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 06. 21:15
Az első nap már meg is történt a baj.
Bors

Nyaralásának első napján törte össze magát Kustánczi Lia a mesés görög szigeten, Míkonoszon.

– Nem teljesen úgy alakult a megérkezésünk, ahogy szerettem volna. A medence mellett egy bástyán ültem, és amikor felálltam, úgy beleléptem valamibe, hogy elveszítettem az egyensúlyomat. Akkorát estem, hogy a szomszéd ház pinceszintjén találtam magam – kezdte a Borsnak Kustánczi Lia, aki szerencsésen érkezett a talajra.

Csodával határos módon két lábon állva érkeztem meg a több mint két méteres mélységbe, de az esés olyan nagy volt, hogy a bokám nem bírta törés nélkül – árulta el a gyönyörű DJ, aki egyből hazajött Magyarországra és gyorsan egy magánkórházba vezetett az útja. Az orvosok megállapították, hogy a bal bokája két helyen eltört és a jobb lábfejéről is letört egy csontdarab.

– Egyből megműtöttek, de szerencsére már elhagyhattam az intézményt – nyilatkozta a Borsnak Lia, aki most gipszben, sajnos tengerparti kilátás nélkül pihenteti a lábát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.