Metzker Viki és párja, a BSW formáció Gabenje jövőre hivatalosan is összeköti az életét.
– Egyelőre nem foglalkoztunk sokat az esküvővel, mert most indult be igazán a munka, rengeteg fellépésünk lesz, nekem egészen januárig tele van a naptáram. Mindketten ragaszkodunk a formalitáshoz, hogy egy évvel az eljegyzés után házasodjunk össze – mondta a Borsnak Viki. – Szeretném a szervezést biztos kezekbe adni, mert nekünk nem fér bele az időnkbe, szerencsére már megkeresett egy esküvőszervező cég.
Viki és párja 2019 végén, épp a járvány előtt talált egymásra, és a költözéssel sem várt sokáig, sőt az eljegyzés is megtörtént.
Tökéletesen összecsiszolódtunk a pandémia alatt. Kifejezetten jót tett a kapcsolatunknak, rengeteg időt tudtunk együtt tölteni. Jó próbatétel volt számunkra, és kiálltuk, hiszen megkérte a kezem
– fűzte hozzá mosolyogva a DJ.
A szerelmesek ugyan nem teljesen értenek egyet az esküvő tekintetében.
– Én kicsi, Gabi pedig nagy lagziról álmodik, abban maradtunk, hogy valahol félúton találkozunk. A család a legfontosabb, de nagyon sok ismerősünk és zenészbarátunk van, velük is szeretnék megosztani ezt a pillanatot. Modern esküvőt tervezünk, de templomban is kimondjuk az igent egymásnak.
A lemezlovasnak már a ruhával kapcsolatban is konkrét elképzelései vannak, így sokkal könnyebb lesz megtalálni a tökéleteset.
– Nagyon szeretem a tetoválásaimat, de nem akarom, hogy látszódjanak, ezért hosszú ujjú, talpig érő ruhám lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.