Celeb

A családja jelentette be: meghalt a magyar énekes

Címkék
frissgyász

Bors

Létrehozva: 2021.12.03.

Tragikus hirtelenséggel meghalt Bokor Tibor.

December 2-án tragikus hirtelenséggel meghalt Bokor Tibor, az egykori Color együttes basszusgitárosa, énekese, a Féltelek című szám zeneszerzője – tudatta a család közleményét a sárándi önkormányzat.

Bokor Tibor 1955-ben született és két testvérével, Gyulával és Attilával hárman hozták létre Debrecenben a BOKOR nevű együttest, amely később a Debreceni Orvostudományi Egyetem zenekaraként DOTE, végül Lámer Emil gitárossal és Pólya László csellistával kiegészülve Color néven működött tovább. A Color zenekar elsőként törte át a falat, vidéki zenekarként nagy sikereket elérve.

A Color új színfoltot jelentett a magyar zenei világban: progresszív, melodikus, szimfonikus rockot játszottak, remek hangzással, minőségi vokálokkal. 1977-ben zenekari kategóriában megnyerték a Magyar Televízió tehetségkutató versenyét, majd a Táncdalfesztivál második helyén végeztek. A hetvenes évek végén a zenekar külföldön turnézott, jártak Svédországban, a Szovjetúnióban, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban is. Két nagylemezük jelent meg, legnagyobb, Féltelek című slágerüket azóta sokat feldolgozták.

A harmadik albumuk azonban már kiadatlan maradt, mert a testvérek elhagyták az országot. Elsőként 1982-ben Bokor Attila disszidált, aki az akkori feleségével, Bánfalvy Ágnes színésznővel Svédországba, majd Franciaországba, végül az Egyesült Államokba költözött. 1984-ben Bokor Tibor és Bokor Gyula is Amerikába távozott, ahol mindketten komoly orvosi pályafutást mondhattak magukénak. Az azóta eltelt sok évben többször is felröppent a híre, hogy a testvérek visszatérnek Debrecenbe és újra színpadra állnak, mert a zene továbbra is jelen volt a mindennapjaikban, ám ez soha nem valósult meg és már valószínűleg nem is fog.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702510
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel