Megbarátkozott az elmúlással Vitray Tamás

Megbarátkozott az elmúlással Vitray Tamás

elmúlás
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 30. 08:00
A legendás tévés immár két éve egyedül él és nem is igazán vágyik társaságra, jól megvan magában. A jövő héten lesz 88 éves, s könyvírásba kezd Vitray Tamás.
Bors

Keserédes interjút adott Vitray Tamás a hot! magazinnak, melyben arról beszél, hogy bár mindent elért a szakmai életé­ben, a magánélete nem mondható ilyen sikeresnek, három házassága futott zátonyra. A tévés azt mondja, hogy nagyon kevés időt tölthetett a szakmája miatt a gyerekeivel, de ennek ellenére, nem bánja, hogy így alakultak a dolgok.

„Ha visszanézek az életemre, őszintén szólva semmit nem csinálnék máshogy, hiszen a televíziózás mellett ma sem lenne több időm a családomra.”

Vitray Tamás korát meghazudtoló fizikai és szellemi kondícióban van, a munkát pedig egész egyszerűen képtelen abbahagyni – most, hogy egyedül él, van is rá bőven ideje – azt pletykálják, hogy egy új könyvön dolgozik.

„Nincs kizárva, de erről nem tudnék sokat mondani” – válaszolja a hot! kérdésére Vitray, majd így folytatja: „A legutóbbi könyvem tizenegy éve jelent meg, azóta nagyon sok minden történt velem. Ha még nekiveselkedem, nyilván, mivel fikciót nem tudok, riport vagy dokumentum lehet csak a témám”.

A Vitray Tamással készült interjúban szóba került a halál kérdése is, amiről szívfacsaró őszinteséggel beszélt a legenda:

„Ami az életem végét jelenti, az nem riaszt, csupán jó volna, ha nem lenne túl fájdalmas az odavezető út.” 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.