L.L. Juniornak és feleségének, Körtvélyessy Kingának közös gyermeke, Lili szeptember 17-én jött világra, a kis család idén ünnepelte az első közös karácsonyukat, ami az elvesztett szeretteik miatt szomorú volt. Hiszen L.L. Junior tavaly a kisfiát, Kinga pedig novemberben az édesanyját vesztette el.
A gyász miatt az idei egy keserédes ünnep számunkra, de Lilivel egy égi ajándékot kaptunk.
Nem tudok betelni ezzel a kislánnyal, egyszerűen bele vagyok szédülve a mosolyába, mintha csak nekünk ragyogna ez a kis ajándék. Nagyon hálásak vagyunk, hogy az életünk része lehet – mesélte a Borsnak a boldog apuka.
A fotót elnézve nem csoda, hogy a szülők nem tudnak betelni a gyönyörű kislányukkal. A ragyogó kék szemek, a szabályos apró arc, a puha kis kezek láttán elfogultság nélkül ki lehet jelenteni, hogy valóban csodaszép kislány Lesi Lili.
– Ez a karácsony most mindenkinek más volt, mint a megszokott, áthelyeződött a hangsúly a tárgyakról a családra, a szeretteinkre. Mi is megpróbálunk a körülöttünk lévőkre koncentrálni, hisz az élet maga az ajándék, ez a legfontosabb most, s Lili miatt megpróbálunk felülemelkedni a gyászunk felett – mondta Junior, majd elmesélte, hogy hogyan telnek a hétköznapjaik, mik az ő feladatai a pici lány mellett.
– Igazából teljesen átlagosak a napjaink, mindenkinek megvan a maga feladata. Lilit mindig Kinga fürdeti, ő sokkal ügyesebb ebben, mint én, ahogyan abban is, hogy megnyugtassa, amikor sír. Viszont, és erre nagyon büszke vagyok, én altatom, mert Lili nagyon megnyugszik a mély hangomtól. Amikor este lefektetem, mindig simogatom és beszélek hozzá, egészen addig, amíg el nem alszik. Sokat játszom vele, nagyon szeret repülőset játszani, olyankor
mindig felemelem és megröptetem, ő pedig csak mosolyog és kacag. Minden másodperc ajándék, de tényleg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.