Először szólalt meg betegsége óta élő, televíziós adásban Kulka János. A két éve sztrókon átesett színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, elkísérte klinikai logopédusa, Varga Sarolta.
– Jól vagyok. Beteg vagyok – felelte a színész a kérdésre, hogy van most. Napjait fekvéssel tölti, sokat sétál a kutyájával, szerdánként logopédusához jár, illetve zeneterápiára. Angolul és franciául nem tud úgy beszélni, mint régen, de a műsorban rögtönzött néhány angol kifejezést is. – Lassan fejlődöm – mondta az egyébként jó hangulatban lévő színész. Rengeteget töpreng állapotán, mi történt és miért, fura érzés számára, hogy színész. Sosem elégedett azzal, amit akár a gyógyulása során elért.
– Szégyellem magam, mert gőgös vagyok – fogalmazott. Nővérével együtt gondolkodnak egy alapítvány létrehozásán sztrókos és afáziás – agyi sérülés miatt beszédzavarral küzdő – betegek számára. Varga Sarolta azt mondta: hatalmas veszteség érte a színészt, de méltósággal viseli, és meg fogja oldani. A színésznek ez az állapot börtön, mert az intellektusa ugyanaz. Szerinte jót tenne Kulkának, ha játszhatna olyan filmben, ami az állapotáról szól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.