Celeb

Kóbor János tini lánya színpadra készül

H. G.

Létrehozva: 2018.01.03.

Tinédzserkorba lé­pett Kóbor János lánya, Léna. Szinte rá sem lehet ismerni, fél év alatt is rengeteget nőtt. Ezt édesapja is elismeri, pedig ő mindennap látja. Léna nagyon büszke volt édesapjára, ez látható volt rajta az Omega jubileumi koncertje után. Boldogan ugrott édesapja nyakába, amikor lejött a színpadról, álmosságnak a szikrája sem látszódott a tízéves lány szemében. De a papa is büszke rá, most az is kiderült, Lénát is vonzza a színpad. Bár szép hangja van, és jól zongorázik, de inkább a táncművészet érdekli. Egy ideje akrobatikus rock and rollt és hip-hop táncot tanul, szülei kétszeresen is örülnek ennek. Egyrészt annak, hogy maga választotta, másrészt táncosként mindig csinos lesz, és az erőnlétével sem lesz soha baj.  

– Léna kezdettől fogva na­gyon önálló, maga dönt sok mindenben. Sokáig nem tudtuk, mihez lesz kedve, vártunk türelmesen. Örülök, hogy a tánc mellett döntött, mert szép mozgáskultúrája lesz – mondta a Borsnak az Omega frontembere, aki nem tagadja, Léna néha meglepi a kérdéseivel.

– Az iskolában sok mindent hall, most karácsony előtt azzal állított haza, hogy végül is jön-e a Jézuska vagy nem, mert a többiek annyi hülyeséget beszélnek. Én ilyenkor is rábízom a döntést, azt mondom neki, hogy valamiben kell hinnünk, én például hiszek benne, és ô ezt elfogadja. Kóbor János most a koncerten is bebizonyította, hogy nem fog rajta az idő. 74 évesen végigénekelte és táncolta a kétórás show-t, látszik, hogy remek for­má­ban van. És bár Kóbor elismeri, hogy az ő korosztálya már ve­szélyben van, a jövővel nem foglalkozik, és azon sem tűnődik, mi lesz, vagy hány éves lesz, amikor a lánya érettségizik vagy férjhez megy.

– A fiús kérdések egyelőre nincsenek napirenden, de szerintem ma már a gyerekek sok mindent az interneten néznek meg. Az sem foglalkoztat, mi lesz, ha hazajön az első fiúval, vagy épp férjhez megy. Ez még messze van, van még pár generáció előtte.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról