Elhunyt Kóbor János

Elhunyt Kóbor János

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 06. 12:17
Nyugodjék békében!
Bors

Most jelentették be a szomorú hírt: elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János. A zenészt 78 éves korában érte a halál.

Kóbor – vagy ahogy a barátok és rajongók nevezték, Mecky – november 9-én este került kórházba. Noha a család és a zenekar hírzárlatot rendelt el, mindenki sejtette, hogy nagy a baj, főleg, miután friss hír érkezett: a SOTE Pulmonológiai Klinikájáról a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára szállították át. Miközben 18-án a zenekar Benkő László halálának egyéves évfordulóján rá és Mihály Tamásra emlékezett, a Horváth-kertben gyertyát gyújtó rajongók a kórházban ápolt Kóborért is imádkoztak.

Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekest az Omega frontembereként zárja majd emlékezetébe a rocktörténelem. Az 1962-ben alakult zenekar több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-as, Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című albumuk nem csak a zenekar első lemeze volt, de ez volt az első magyar könnyűzenei album, ami egyetlen előadó dalait tartalmazta. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.